Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

Viissza kellett utasítania azt az állítást, mit enyhébb, vagy erősebb, vagy ártani akaró formában hall gyermekéről, hogy az gyengeelméjű, ingadozó jellemű, zilált-erkölcsű stb., mert a mult tapasztalata megtanította, hogy kellő időben, helyen és módon felhasználva, jóvátehetetlen kárt okoz gyermekének. Megtanulta, hogy azonnal, még pedig ha lehet, erélyesen utasítson vissza ilyen megbélyegző véleményt, jellemzést, mert az állandósul és a nép szava, Isten szava. így védte meg gyermekét, mert ő ismerte legjobban és tudta, hogy igaztalan, rosszindulatú csak a beállítás; de védte akkor is, ha magában el kellett ismernie, hogy valami igaz van a dologban: elfogult lett, mert elfogultnak kellett lennie, hiszen ő hívatott elsősorban arra, hogy testileg, lelkileg és erkölcsileg védje meg gyermekét'. Ez a védelem, ez a szeretet az elfogultság, a szülői elfogultság. Felteszem most a kérdést: van-e ezen mit szégyenleni, van-e ebből mit letagadni? Más kérdés azonban most már az, hogy ennek a védekező eszköznek hol van, és mennyiben van helye. Menjünk csak egy kicsit haza, vessük le magunkat, bújjunk ki anyai, apai mivoltunkból, próbáljunk harmadik személy lenni, aki érdektelen fél, akinek órzésfelületét a szavak, a tettek nem érintik és figyeljük meg a mi életünket. Lássunk, látva tanuljunk, hiszen hogy nevelni tudjunk, először magunkat kell megnevelnünk. Nem hiszünk el magunkról semmi groteszket mindaddig, míg tükörben nem látjuk úgy magunkat. Mert azt már tapasztalatból tudom, hogy szeretetem nem mindig egészséges, sőt káros lehet gyermekemre, vagyis amit adok, az nem szeretet, nem áldás, hanem kár, átok. Nem szeretet az, ha én „úgy szeretem" gyermekemet, hogy nem tudom szájából kivenni a kést; nem szeretet az, ha a gyerek túlzásba viszi az étkezést, és én elősegítem azt. Ezt már mindnyájan tudjuk, mert megjártuk, szerencsétlenség, kár lett belőle, elhisszük. Elhisszük, miért látva-látjuk: mert az eredmény szemmellátható, mert a zsebre megy. Dél van. Asztalnál ül az egész család. Az apa elfoglalt ember, csak étkezésnél találkozik az egész családjával, ezt az időt kell esetleg felhasználnia arra, hogy nevelő-oktató megjegyzéseit megtegye. — „Hallottam kis fiam — kezdi —, hogy tegnap Kovácséknál illetlenül viselkedtél. Kovács néninek nem köszöntél, mikor bementél, a süteményekre azt mondottad, hogy nálunk a kutya sem eszi meg, kis pajtásodat, aki téged nem bántott, sőt előhozta a játékokat neked, megverted, szép játékait összetörted. Mondd, miért tetted?" — „Kitől hallottad?" — kérdi az anya. 6