Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

gadjuk, a politikus, bár talán éppen magyar tanár írta róla a világirodalom egyik legátfogóbb könyvét (Kornis Gyula: Az államférfi), a mi mesterségünkhöz kissé rideg. Exigenciákkal dolgozik. Nagyszerű tudomány, mert valóban nagy értés, hogy valaki az adottságokból elkerülje a summum malumot és adottságokból hozzon ki annyi, itt és most szükséges közjót, amennyit csak lehet. Mi azért dolgozunk, hogy a politikus keze alá mentől kedvezőbb, szilárdabb és megbízhatóbb adottságokat szerkesszünk, hogy a mi munkánk alapján csinálhassa meg a politikus valamikor a grandé politique hongroise-t. Azért nem politizálunk hát közvetlenül, mert nem adatott meg az átlag-embemek az az erő, hogy tekintetét két célra függesztve, egyforma intenzitással tudjon dolgozni. Több célkitűzésű ember-átlag rendszerint minden céljára felületes eszközökkel tör. Felülről is indítást kapva, határozottan bátorodtunk, hogy jó úton járunk, mert szükség van rá, hogy a fundamentális munkát végzők igen-igen tudják, hogy a politikai szintézist alkotók érzik a defektusait azoknak az adottságoknak, akikkel nekik dolgozniuk kell. Hogyisne éreznék? Azért szenvednek annyiszor romlást szépséges elgondolásaik, mert a szép épület repedezett, mert nem csengő téglákból kénytelen épülni: minek a tökéletes adótörvény, ha nincs adómorál; minek a gyönyörű szociális intézmény, ha az emberek alapjában aszociálisak; minek a reform, ha az emberek alapjában csak önzők; minek a nagy célkitűzés, ha az emberek csak orrukig hajlandók látni; minek a közösség, a szervezettség kultusza, ha az emberek zöme szinte szolipszista. A nevelő-tanár napja tehát fölkelőben van, mert hatalmas, és az élet politikusaitól immár észrevett, áhított és sürgetett politikai faktor, aki a szó legnemesebb értelmében keze alá dolgozik a politikusnak. Mentől jobban repedezik az épület, annál jobban vizsgálja az éles és mélyreható politikus-szem a repedezés okait. Nem csuda, ha éles szeme mindjárt megakad a téglahitványságon: tanár, tanító tehát nem sokáig a „nemzetnek" csak „napszámosa", aki a talieska-asszociációk miatt mintha kirekesztődött volna a tervezés s építés közvetlen munkáiból. Téglavető lesz, aki a téglát is modellálja, égeti s az épületterv reális alapelemeit állítja a világba. De a nevelés a legnagyobb és legnehezebb művészet. Temérdek új felfedezése volt az embernek a technika terén a 19. század folyamán, de egy sem volt akkora, mint az, mikor nagy kutatók fiziológiai és pszichológiai vizsgálata révén fölfedezte, hogy a gyermek 6—20 éves koráig, tehát éppen abban a korban a legkomplikáltabb, a legrejtettebb, a legzártabb életforma, amelyben iskolázik; hozzája megfelelő ér56