Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

vezetők is méla, „keserédes" hangulatban vergődtek volna, mert hiszen ennyi népies formaértéket, a magyar zsenialitás egy-egy utánozhatatlan szépségű alkotását ezerszer mélyebben meg kellett volna érteniök azoknak, akik a magyar jövő reménységei, ha nem ragyog fel a másik „nap": az ifjúság elpusztíthatatlan kedélye, amely mindannyiszor „kitör és eget kér" a koporsóból, valahányszor együtt gyorsalkodik erükben az ifjú vér az autó robogó, útnak, távolnak bátran nekivágó iramával. A VIII. osztály szerencsétlensége volt, hogy a hetedikben lett kettősből eggyé és így a nagy létszám miatt nem volt egészen összeforrasztható. Legalább egy év kelett hozzá, hogy a fiúk megismerjék egymást. Észrevehető volt végig a réteg, melyen belül a közös munka, közös módszerek révén mégis valamilyen egységgé lettek. Mindkét osztálynak megvoltak a vezérszólam-vezetői s körülöttük, úgy látszik, volt valamilyen kristályosodás, önképzőköri tevékenységükben látszott meg leginkább, hogy sok a tehetséges, sok a jóakaratú és tisztalelkű fiú, de valahogyan nincs teljes összeműködés. Szorgalmuk szinte kifogástalannak volt minősíthető és mégis azok jártak jobban, akiket szerencséjük a régi vezetés alatt hagyott, mert ezek biztonságosabbnak érezték a már minden szakaszában ismeretes, megteendő útat. Érdeklődésük éber volt, a legfinomabb világnézetbeli kérdések erősen lekötötték a figyelmüket, különösen filozófia órán mindenképp megnyugtató, alapjában ép lelkületük tárult a vezető elé. Komolyak is voltak. Kissé talán színtelenítette szellemüket az a folytonos gond, hogy mi is lesz velük érettségi után. Egy-egy okfejtés, mely az Istenbe vetett hit és ebből szervesen következő munka, önkényt vállalandó és szívesen végrehajtandó többmunka révén egy reális meliorizmussal akarta őket telíteni, valahogy levette a szomorkás ráncokat az arcukról. Szerettek volna bízni, szerettek volna bátran mosolyogni a jövendőnek. A nagy osztály egyéni vezetést, baráti velükfoglal'kozást nem tette lehetővé, pedig temérdek sok probléma volt arcukról leolvasható. Itt-ott megtörött a jég is és ilyenkor a küzdő-verődő fiatal lélek minden részvétre és szeretetre méltó bensőséges élményei tárultak a vezető elé. Különös szép volt a fiúknak a tavalyi lelkigyakorlatok mélységeire visszaemlékező jóakarata: kétszer is megmozdult az osztály, hogy ez idén is olyan lelki vezetőket kapjon, akik útmutatása szerint jól, becsületes jóakarattal járhassa meg a szent elmélkedések háromnapos útját. Először jezsuita pátereket akartak, de fájdalom, szegénységünknek nem volt módja, hogy a külföldről való ideutazás költségeit fedezzük. Aztán SZÍVÓS Donát pátert keresték meg az osztály fiainak aláírásával ellátott 53