Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

Az iskola élete Iskolai hatóságok: Az intézet fenntartója: a Magyar Katolikus Tanulmányi Alap. Vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter: Hórnan Bálint. Államtitkár: Dr. Szily Kálmán, műegyetemi ny. r. tanár, a fő- és középfokú iskolák csoportfőnöke. A minisztérium középiskolai ügyosztályának főnöke: Dr. Vajdin­ger Gyula miniszteri tanácsos. Tankerületi főigazgató: Dr. Kemenes Illés. Állandó helyettese: Dr. Jámbor György c. tank. főigazgató. Érseki biztos : Kronberger József apát, miskolc-mindszenti kano­nok-plébános. A tanári testületben mindössze annyi személyi változás történt, hogy a nagymélt. minisztérium a rendkívüli tárgyak tanítására Párká­nyi László és Wiedermann Rezső oki. tanárokat osztotta be az intézet­hez. Párkányi a fizikai gyakorlatokat vezette Dióssi Frigyes intézeti tanár irányításával, Wiedermann pedig a természetrajzi, kémiai gya­korlatokat s őt Füster Jenő intézeti tanár támogatta munkájában. A két fiatal tanár buzgón, szakértelemmel és aktív munkára-serkentéssel végezte a feladatát. Tárgyuk gyakorlati vonatkozásait bőven kiaknáz­ták, ügyes munkaprogrammjukkal az ifjúság érdeklődését fölkeltették, alapos szaktudásukkal emberül megfeleltek feladataiknak. Szerény, mindenki szeretetét és becsülését megnyerő fellépésükkel szerencsésen illeszkedtek bele a harmonikus tanár-együttesbe, melynek átlagos élet­kora ugyancsak kívánja a fiatalabb évjáratok bekapcsolását, főképpen a tradíciók folytonosságának szempontjából. Egyébiránt más változás a testületben nem volt. A testület jóakarattal, a haladás vágyával el­26

Next

/
Thumbnails
Contents