Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

nyílt ellenségeskedések folynak, ha ritkán robban is bomba, de nincs meg az az áldott, megértő béke, ami az egyetlen áldásos, célravezető eszköz a gyermek érdekében. Itt kell egymással szemben teljesen őszintéknek lennünk. Itt kell minden elfogultságot levetnünk, hogy megérthessük egymást. Mert könnyű lesz egymást megértenünk. Nagyon ritka kivételtől eltekintve, a tanár is szülő, ő sem ment azoktól az érzésektől, amelyeket minden szülő érez: mint szülő, ő is elfogult, még nevelőtársával szemben is. Hogy teljesen megérthessük egymást, itt egymás mellé kell állítanunk a szülőt és a nevelőt: az egymásmellettiségben majd kitűnik, hogy formában van-e valami különbség közöttük, mert azt már láttuk, hogy lényegben nincs. Itt csak röviden említem meg, hogy mint minden foglakozásnál, úgy a nevelői foglakozásnál is vannak hívatottak és kevésbé hívatottak. A nevelők nagy átlaga lelki szükségletből választotta ezt a pályát: hivatást érzett iránta. Hogy valóban így van, azt legjobban az érettségizett ifjúság pályaválasztása mutatja, mert például a tanári pályára rendszerint jelesen, vagy kitüntetéssel érett, ideális, anyagias gondolkozástól ment fiatalemberek mennek, míg a gyakorlatibb gondolkozásúak visszariadnak tőle, „mert szerintük idegölő és nyomorúságos megélhetést biztosít." Én itt inkább a tanárokról beszélek, de amit mondok, az általánosságban — úgy érzem — minden pedagógusra vonatkozik. A nevelő tehát hívatottságból ment erre a pályára és anyagi érdekek nem befolyásolták pályaválasztásában. Aki pedig egy pályára hivatásból megy, az müvészlélek, akinek lelke művészi gondolatoknak fészke, az alkotni, teremteni akarásnak bölcsője. Minden művésziélekben műremekek formálódnak ki és ez a műremek az illető művész alkotóművészetének formájában lát napvilágot, így testesül meg: szobor, zenemű, kép, épület stb. A nevelőművész lelkében természetesen a tökéletes ember formálódik ki, és keze alól az is kerülne ki, ha ő is élettelen anyaggal dolgozna. Igen ám, de nagy nehézséget okoz az, hogy anyaga élő, mely nagyon sok külső és belső befolyásnak van kitéve. Itt van a nevelő csodálatraméltó, megfizethetetlen és meghálálhatatlan munkája. Nem szeretném, ha ezek a szavaim úgy hatnának, mintha én érdemtelenül akarnám felmagasztalni rendemet, de nagyon szeretném, ha sikerülne elérnem, hogy önök meglássák, mit akarok mondani és el is fogadnák érvelésemet. Mert ez a munka valóban csodálatraméltó és valóban meghálálhatatlan. Ugyanis élőanyagból, mely egyenesen ellenszegül a formálásnak, alkot Istenhez hasonlót a nevelő. A szobrász lelkében kialakul a műremek: a márvány engedelmeskedik a vésőnek. A festő keze alatt a színek a 16