Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

dclt „ha mindenki olyan lenne"-jére, hogy a nevelő is ember, nem kaptafára szabott remekmű; hogy neki is vannak a foglalkozásától eltérő gondjai, vágyai, nehézségei, hangulatai, és ha magunknak megbocsájtjuk, hogy úgynevezett idegesek is lehetünk, neki is bocsássuk meg. Tudjuk mi, nevelők nagyon jól, hogy magunknak is nevelődnünk, magunkat is nevelnünk kell, és higyjék el, meg is tesszük. Higyjék el, nagyon gyakran csal a külszín, csal a hang és a modor. És ha mégis kerülne konkoly a búzába, az őrlés közben elvegyül, a kenyéren ritkán érződik meg: különben is legyenek meggyződve róla, gondos szemek vigyáznak a nevelőkre is épen azon fölé- és alárendeltségi viszonynál fogva, amely a nevelésnek és az egész világegyetem berendezésének egyetlen egészséges alapja. A viszony nevelő és szülő között abból a helyzetből adódik, melyet a szülői és nevelői hivatás természete teremt, ha képletesen akarnám találóan kifejezni, azt kellene mondanom: a szívnek és az észnek viszonya ez. Azt kellene mondanom, hogy kibővült formája ez annak a helyzetnek, mi a családban van: az anya és az apa helyzetének. Itt a család: az anya, az iskola: az apa. Az apák most, ha szívük szerint kitörhetnének, tiltakoznának, de ez a tiltakozás ép oly felesleges és helytelen volna, mint tagadni, hogy van bennem szülői elfogultság. Az anya, a szülői természetadta helyzeténél fogva — itt szülő szülést jelent — közelebb érzi magát gyermekéhez, azt valóban húsból és vérből (saját hús, saját vér) való magzatának tartja, érzi, tudja, míg ai. apát szinte ebből az egész teremtésből kizárja, vagy legalább is mellékszereplővé fokozza le. Azt mondja: az én gyermekem. És 1 az apa nemcsak azért, mert ő logikus lény, hanem valóban is nem olyan kapcsolatot érez, mert nem is érezhet gyermekével, mint az anya, kérem, ne ijedjenek meg a szótól, de ő idegenebb, őt nem kötik, nem gátolják azok az érzések, melyek az anyasággal járnak: könnyebb neki elfogulatlanabbnak lenni, és ez az oka, hogy nem tudja megérteni az anya logikátlan, szinte csak ösztönös viselkedését; mondjuk: majomszeretetét. Ez a helyzet a családban, ez a meg nem értés, mindkét fél részéről, oka sok és felesleges félreértésnek, sokszor tragédiának. Már most a külvilággal, tehát az iskolával szemben is, az anya és apa egységes érzéssel lépnek fel. Akkor eltűnik az ellentét, ami otthon megvan: ők mindketten maradék és különbség nélkül érzik, hogy ők a teremtők, szülők :'a mi gyerekünk, mondják és egyforma érzéssel indulnak a védelmi harcba. Az iskolával szemben is. Pedig, ha kell lenni helynek a világon, ahol ez harc nemcsak nem helyénvaló, hanem egyenesen káros, úgy az iskola az. Pedig a harc itt is megvan, ha nem is 15