Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

Tudnom kell, ho,gy ő is önző lénnyé fejlődik, és hogy önző céljai eléré&e érdekében nem mindig angyali utakat és módot használ. Tudnom kell, hogy ő is emberré alakult át, olyan emberré, mint amilyeneknek rosszakaratú támadásától elfogultságommal ép őt akarom megvédeni; tudnom kell, hogy ő is keresi a jóság, gyengeség, elnézés nyílását, és ha megtalálta, — saját önző célja érdekében bele is veri akaratának ékét. Nálam is! Tudnom kell, hogy engem sem tekint mindig védő, gondozó, szerető szülőjének, aki iránt makulátlan hálával és szeretettel akar ragaszkodni, hanem — ha pillanatokra is — olyan ellenségnek, mint minden embertársát, aki akaratának útjában áll. Tudnom kell, hogy vannak zavaros időszakok életében, amikor nem az belül, amilyennek kívül látszik; hogy kameleon életet él, külsejével alkalmazkodik környezetéhez, belül azonban egész más vágyak, gondolatok hajtják, foglalkoztatják. Tudnom kell, hogy hazugság, csalás, csenés — nem akarom a csúnya lopás szót használni — és egyéb bűnök nem bűnök a szemében, hanem zavaros tudatának jogos eszközei, melyekkel célját elérni akarja. Szóval tudnom kell, hogy teste-lelke állandóan forró, fejlődő, majd a test, majd a lélek kerekedik felül, alakuló valami, és ez a fejlődés rügyek fakadásában nyilvánul meg, mely rügyeket vagy nyesnem, vagy gondosan ápolnom kell. Mindezt tudatosan tudnom kell, ha nem tudom, meg kell ismernem, hogy tisztán lássak, hogy elfogultságomat az ő érdekében egészségesen használni tudjam, hogy vele vissza ne éljek, főleg ne olyan valakivel szemben, aki gyermekem életének helyes irányítását életcéljául választotta. És itt eljutottunk a nevelőhöz, itt egymásközötti viszonylatban a tanárhoz. „Quem di odere, pedagogum fecere!" mondják már a rómaiak. Valóban ellenszenves foglalkozás. Mi, nevelők tudjuk ezt, és szomorú belenyugvással vesszük tudomásul: tudomásul, hogy soha-soha ez a hiedelem meg nem szűnhet, de talán enyhülni mégis fog. Ném szűnhet meg, mert mi, nevelők nemcsak cirógató kéz, hanem korbács is vagyunk; nemcsak igaz értéket magasztaló, dicsérő, de álértékeket könyörtelenül letördelők is vagyunk. Nem szűnhet meg mindaddig, míg szülői elfogultság lesz, az pedig mindig lesz, és ezek ok és okozati viszonyban vannak egymással. Merjünk! Merjük megnézni és megmondani, milyen is a viszony szülő és nevelő között. Merhetünk, hiszen jót akarunk és korlátolt, vagy gonosz ember az, aki jószándékot nem jószándékkal viszonoz. Előrebocsátom az önök ki nem mondott, de annál erősebben gon14