Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

munkra. Ott van, ami megingat hitünkben, bizalmunkban, a sok: hátha. Bizony ez igaz, bizony az is igaz, hogy nem is mindig megértő, nem értelmes lény, akivel szemben a szülői elfogultság fellép: nem lehet közös alapot teremteni, amely a gyermek érdekét nézi. De általában nem kell ettől a bizonytalanságtól megijedni. Kétes esetekben, — a jó Isten gondoskodott róla —, hogy az elfogultság konokság, vakság mérvét érje el, és az már véd, véd addig, míg a világosság a konokság sötétkamráján áthatol, és az értelemhez ér. De ha nehéz is a szülő helyzete, meg lehet könnyíteni. Legyen gyermekének pajtása, jóbarátja, akitől nem kell félni — bár tiszteli önkéntelenül — akinek, ha valamit kihagyva is — el lehet mondani sokat. Mindent úgyse mond el, a sok is elég, és az okos szülő azt, amit a gyerek kihagy, hozzá tudja tenni és pedig a helyére. így elég tiszta képe lesz. Ha pedig az apa szigorúbb, akkor az anya nyissa meg gyereke szívét és kellő időben és módon — ezt már megsúgja az anyai szív — mondja el az apának. Azért mondtam kellő időben és módon, hogy úgy ne járjon el, mint egy fiatalabbkori, jóismerősöm. Az apa vasúti fűtőházi mérnök volt. Volt három eleven gyermekük, akikre a szomszédok, joggal, gyakran panaszkodtak. A gyermekek főleg akkor voltak csintalanok, mikor az apjuk mozdonypróbán, vagy ellenőrző úton volt. Rendesen éjjel 12—1 körül jött haza. A „mi újságra?" az anya elmondta panaszát. A gyerekek mélyen aludtak a szobájukban. Ekkor az apa korbáccsal bement hozzájuk, lehúzta róluk a takarót és nekik ment: javítani. Képzeljék el a gyermekeket. Ha a pajtási, baráti viszonyt meg tudom teremteni köztem és gyermekem közt: tudom, meddig engedhetem menni elfogultságomat, tudom, meddig kell védenem gyermekemet, és tudom, mit kíván az ő érdeke. Mert az én viselkedésemet szülői mivoltom határozza meg: szülői állapotom, mely kötelességeket ró rám, érzéseket olt belém, mely érzések akaratom ellenére is megszólalnak, működésbe jönnek bennem, és gyermekem érdekében tetté fejlődnek. Emellett azonban tisztában kell lennem azzal is, hogy ki az én szülöttem, gyermekem. Nem szabad, hogy folyton, minden korban, minden körülmények között annak az ennivaló angyalkának lássam, aki kétéves korában volt. Tudnom kell róla, hogy a fejlődés minden törvénye érvényesül benne, hogy vágyai keletkeznek, melyeknek elérésére összpontosítja akaratát. Tudnom kell, hogy ez az akarat eszközökhöz nyúl, amely eszközök esetleg nem mindig angyali eszközök. 13