Katolikus gimnázium, Miskolc, 1934

lát és lerázta a borsót. Félő, hogy így marad. Próbáltam vele mindent, vagy legalább is sokat. Semmi eredmény eddig. De nem baj, neki is van Achilles-sarka, majd megtaláljuk. Persze, a keresés néha érzékenyebb részekhez ér és feljajdulnak a szülők, vádolnak is: nem baj, fő, hogy közösen a célunkat elérjük. Tehát tudatosan kell látni és tudatosan kell nyesni, faragni, gyúrni. Mert a szülő jól látja már, mi az élet, jól tudja, hol vannak buktató dombok, árkok. Jól tudja, hogy elesettségében a hit, a remény és a szeretet táplálta, emelte fel, újra útnak indította. Bűn egy almát, egy vonalzót elvenni társamtól, de nem helyrehozhatatlan, ha azonban elfogultságomban nem látom ebben az életbuktató árok csiráját, sőt a nevelőt vádolom, hogy ilyen kicsiségből olyan nagy dolgot csinált, akkor nem voltam igazán szerető apja, anyja gyermekemnek: itt szeretetem nem véd, hanem ront. De ha szülői szíve úgy érzi, hogy gyereke mellől nem szabad tágítania, álljon mellette az egész világgal szemben is: ha a szíve azt parancsolja neki, hogy gyerekének igaza van, ne féljen, hogy támadják érte, ha kell, legyen védőfegyvere — soha támadó — szeretete, elfogultsága. Bizonyára emlékeznek az újságokból Harmat Margit tragikus esetére. Augusztus negyedikén, 1934-ben történt Pesten. A kis Margitra a szomszédjuk, hova a kis gyerekekre vigyázni, velük játszani bejárt, ráfogta, hogy elvett tíz pengőt. Az anya vallatóra fogta kis tizennégyéves leányát: „Azt mondják, biztosan te vitted el!" „Hát anyuskám nem hisz nekem, nem ismer engem? Csak néhány fillérem van. Kinek hisz, nekem, vagy azoknak, akik gyanúsítanak?" Még a kétségbeesettség percében sem volt az anyának más szava: „Én az igazságnak hiszek!" A kislány tágranyílt szemmel meredt az anyjára — írják a lapok — megremegett, odaugrott hozzá és megcsókolta, majd hirtelen, mielőtt bárki is megakadályozhatta volna, átvetette magát a negyedik emelet korlátján. És most valamit azoknak, akik elítélik a szülőt elfogultsága miatt, abban hibát, gyöngeséget, bűnpalástolást látnak: itt van a példa. Ez az anya nem akart elfogult lenni, az igazságot kereste. Bár lett volna elfogult, kisleánya, egyetlen kacagószemű kisleánya ma is élne és nem akarna ő is gyermeke után menni, önmagát vádolván. Tudom én, hogy nagyon nehéz helyzete van a szülőnek is. Annak a szülőknek, aki mindezeket jól tudja, és helyesen akar eljárni: nem akar jobban elfogult lenni, csak amennyire kell. Hiszen valóban önmagunkat se ismerjük eléggé és gyermekünk lelke ismeretlen terület szá12