Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

38 és nagyszájú magyarkodásnak éreztük azt, ha valaki a nagy nemzeti' ünnepek lelkes hangulatában megrészegszik ugyan a saját szavaitól, de áldozatokra nem hajlandó és nem áll meg alázatos tisztelettel a magyarság nagyszerű tényei, de még nagyszerűbb feladatai előtt. Szent ámulat a magyar mult, erős munkakészség a magyar jelen, bizakodó reménység a magyar jövő érdekében: ez volt számunkra a magyar eszmény. Belekapcsolódás a nemzet működésébe a közös jó érdekében, a nagyszájúság helyett igénytelenség és áldozatosság a hazáért, ez — volt a jelszavunk. Ilyen hangulatban ültük meg nagy nemzeti ünnepeinket igaz áhítattal. Itt is volt rá gondunk, hogy kisebbek és nagyobbak megfelelő módon kapják meg a lelki táplálékot. A hősök napjait a temetőben rendezett ünnepséggel és a sírok felvirágozásával akartuk felejthetetlenné tenni. Magasztaltuk itt a katonaerényeket, de kiemeltük, hogy a hősök ezer halála nem lehet csak irdatlan koporsó, amelybe a magyarság missziója és sok-sok reménysége belézárult. „Nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért, s keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért." Azért, mert Isten újját látjuk gondviselésszerű történelmünk minden lapján, még a legsötétebbeken is, azért, mert a magyarság sorsa a nemzet minden hibája és gyarlósága ellenére is telve van váltságszerű áldozatokkal, azért, mert mindenütt, ahol vérváltság omlik, ott van az Isten : ezért hiszünk Magyarország feltámadásában. Ügyeltünk arra hogy nagy tömegű és ezer veszélynek kitett ifjúságunkat meg ne kísértse a gonosz. Nem tagadjuk, féltünk és félünk tőle, mert hiszen csüggedt és jövőjében bizonytalan lelkek igen alkalmas lélekállapot arra, hogy az ezerarcú, ezerkezű. ezerképű gonoszság rést találjon a nyájban és bomlasszon közöttük. Már pedig tagadhatatlan, hogy csüggeteg és lemondó ifjúságunk van, legalább is vannak csüggeteg, lemondó órái. El akartuk hessegetni lelkéből ezt a csüggedést, mert a kislelkűség átok. Ha a szülőtársadalom tele van aggódással a fiai jövendője körül, érthető, de nem helyeselhető. Tagadhatatlan, hogy új világ mesgyéjén állunk és erre az új világra új felkészülés a magyar ifjúság főparancsolata. Ez a felkészülés valahogyan akkor lép bele az életbe, ha szinte ihletett módon hiszi, vallja és teszi mindegyőnk a jeles pillanat magyar feladatait. Valóban, nem az felel meg ennek az új felkészültségnek, aki egyesületekben és egyesületeken kívül a jelen szomorúság nótáját fújdogálja és azon töri a fejét, hogyan is kellene dolgainkat legjobban elrendezni. Nem ez az ifjúság feladata. Hanem az, hogy a rendelkezésre álló időnek minden porcikáját fölhasználva, legyen a