Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

36 egy-egy, a tandíjak nagyságáért és szinte megfizethetetlenségéért folyó könny tudná csak elbeszélni, hogy akadtak önfeláldozó letörJői ; karácsonyi szeretetünnepünk száznál több szegény tanulónkat ajándékozta meg. Szent Alajos Diákszövetségünk, hála érte Miskolc katolikus társadalmának, 80-nál több szegény, falusi, jóravaló tanulónk számára adott egész éven át ebédet és vacsorát. Itt mondunk jótévőinknek és az egész intézmény fáradhatatlan vezetőjének, Tóth Zoltán Viktor pápai káplán úrnak hálás köszönetet meleg jóságáért. Ugyanebbe a köszönetbe foglaljuk a miskolci vegyes dandár érdemes tisztikarát is azért, hogy szegény tanulóink közül többnek vállalta az ebéddel-vacsorával való ellátását. Nem kevésbbé hálás szívvel emlékezünk meg a diósgyörvasgyári Szent Imre Diákszövetségről, amely ez idén is anyagi segítséget nyújtott 11 derék fiunknak, akik gondozását Csintalan József esperes-plébános úr szociális papilelkülete az egyesületen keresztül vállalta és irányította. Vallásos nevelésünkhöz tartozik az is, hogy különös gonddal kezeljük az ifjúság lelkigyakorlatait is. Ilyenkor várjuk az Isten kegyelmének fiainkra való kiáradását. Ez idén is négy csoportra osztottuk az ifjúságunkat. Az I—II. osztályt Seereiner Kelemen miskolci minorita, a III. és IV.-et Szentiváni Imre egri minorita atya, az V—VI. osztályt Havasi Lucius, a VII. és VIII. osztályt pedig SZÍVÓS Donát budapesti bencésatyák vezették a lelkigyakorlatok alatt, melyet áldozócsütörtök napján fejeztünk be. — Gazdag volt az aratás, aminek jele különösen az volt, hogy a fiúk közül sokan végeztek szemmel látható jó gyónásokat. A lelkigyakorlatok hatása is mutatkozott, a benne leszállt kegyelmek áradása nyilvánvaló volt a fiúk viselkedésében, tanulásában és komolyságában. Áldja meg a jó Isten jóságukért az Atyákat! Tavalyi Értesítőnkben kifejtettük, milyen nagy és áldásos dolog volna, ha országos felbuzdulás és közszükség megteremthetné az ifjúsági lelkigyakorlatos házat. Erdő közepén, nagy telken épülne ez a sajátos ház, ahova osztályonkint vonulna be 3—3 napra az ország minden részéből vezetőivel a tanuló ifjúság és leleményesen változatos napirend szerint élhetne e szent napokon egyedül az Istennek. A vezető atyák az ifjúságot mélyen értő, mélyen szerető és velük foglalkozni tudó papokból válogattatnának össze, kiknek egyedüli hivatása volna a pasztorálásnak ez a különös módja. Az ifjúság napi programmja exhortációkból, liturgikus megbeszélésekből, problémák fejtegetéséből (melyeket név nélkül dobnának be a fiúk egy erre a célra kikészített levélszekrénybe), egyházművészetre és a vi-