Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932
35 úristen suhogó számycsapásait, melyek, íme, a szemünk láttára akarják átformálni a kort. Kultuszt akartunk és akarunk egyre mélyebben teremteni a hagyományos formákon túl a Kongregációban is, hogy necsak az anyagilag és érvényesülés szempontjából segítőt, hanem a nagy kegyelemszerzőt nézzék és lássák a Boldogságosban, akinek Magnaficatja föltétlenül az alázatosság, nem a handa-bandázás országútjára készt. Azt is szem előtt tartottuk, hogy a jövő eszménye nem az a kard, amely rozáriummal van körülfonva, hanem az a rozárium, amely erővé, szimbolikus karddá tud átváltozni igénytelenségben, bizalomban és jövőépítő ernyedetlen reménységben. Vallásos nevelésünk sarkigazsága volt az is, hogyan szerethetjük igazán az Istent, akit nem látunk, ha nem szeretjük felebarátainkat, akiket látunk. Ezért ápoltuk a békesség és egymásmegértés szellemét és sokszor figyelmeztettük az ifjúságot arra a szent igazságra, hogy „Nem minden, aki mondja, Uram, megy be a menynyek országába, hanem aki Atyám akaratát cselekszi, az megyen be a mennyek országába." Szociális érzés volt hát az a bűvös szó, amelyet minden vonalon építeni akartunk abban a tudatban, hogy ez az első lépcső az Istenhez. Az a modern ember, aki a megkínzott gebe láttára — nagyon helyesen — megrázkódik és felsóhajt, rázkódjék meg és sóhajtson fel akkor is, mikor embernyomorúságot lát. Ha nem rendül meg erre, akkor gebekínzáskor sem a gebét siratja, hanem elvánnyadt idegrendszerének rángásai törnek ki a könnyekben. Mennyi fajtája van pedig az embernyomorúságnak ! Egészen egyoldalú beállítás, mintha csak a szegénység volna az. Ha máról-holnapra minden ember tűrhető anyagi viszonyok közé kerülne, akkor sem szűnnék meg a véghetetlen szociális nyomorúság. A lázongás folynék tovább, mert egymás megrágalmazása, egymás leszólása, a borzalmas erkölcsi tudatlanság, saját erőink túlbecsülése, mások lebecsmérelése, nagyszájú és nagymájú akarnokság, gyanúsítás mind olyan szociális bűnök, melyek egyőnkből másokba áradnak és megrendítenek bennünket a bűn szuggesztív erejű nyomorszerzése miatt. Felhívtuk az ifjúság figyelmét nemcsak a jó-nak, hanem a bűn-nek borzalmas szuggesztív erejére is, a fiúk saját életéből keresve és véve a példákat, hogy ki-ki láthassa, mennyi szociális téren a reánk és fiainkra várakozó teendő.'— Szegényeink nyomorúságának gondozását jóformán minden osztályunk vállalta. Hála az osztályfő urak emberséges gondolkodásának, külön egyesület nélkül is megható példái robbantak bele az életbe a hősies és önfeláldozó szeretetnek:
