Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

20 törzsbe felvennünk a) az előfordulás index-száma, b) a szócsalád termékenysége, c) a családformáló nyelvi elemek egyszerűsége és magyar-közelsége miatt. Mindez pedig azért különös magyar probléma, mert a magyar gyerek nyelvérzékét semminő, a beszélő nyelvében lappangó és átöröklött szóformáló mozzanatok nem támogatják. Ezeket a szóformáló mozzanatokat, nyelvbéli „fogásokat" mesterségesen kell a tanuló lelkébe beleépítenünk. Ilyen megvilágítás mellett könnyű átlátni, hogy a magyar iskolai nyelvtanítás ügyében a kezdet legkezdetén tartunk. Nem csoda tehát, ha a magyar tanárságnak az „eredménytelenség", vagy „csekélyebb eredmény" ódiumát vállalnia kell mindaddig, amíg nem látjuk világosan, hogyan lehet magunkon igazán segítenünk. Ezen a vonalon tovább haladva egyre érdekesebb kérdések vetődnek fel előttünk. Egyike a legérdekesebb kérdéseknek éppen az, hogy mi történjék hát a megfelelő előtanulmányok révén megállapított szókincstörzzsel. Kétségtelen, hogy meg kell tanítanunk. De hol és hogyan, ez már a következő kérdés. Hol? Mindenesetre azokban az osztályokban, melyek föladata a nyelvtani előkészítés megfelelő olvasmányok alapján. E célból olyan olvasókönyveket kell szerkeszteni, melyek pl. latinból az I. osztályban körülbelül 400, a Il.-ban 600, a III.-ban 800, a IV.-ben 1000 szót dolgoznak fel szerves egymásutánban. Ezeket a szavakat úgy kell feldolgozni, hogy a tanulónak vérévé váljanak. Körülbelül 2800 vérré vált szókincs, ugyancsak vérré vált és öntudatosított képzőfogásokkal olyan tisztes nyelv érzéket jelent, hogy ezzel megfelelő tanári segítség mellett bátran beleállíthatjuk fiainkat az irodalmi olvasmányba. Bizonyos, hogy ezen az úton jól, élvezetesen, megértve és sokkal többet fogunk olvastathatni. Ez a sokkal több jelenti aizt, hogy tanulóink éppen a több és egységes célkitűzésű olvasmány segítségével beleélhetik magukat az idegen nyelv szellemébe. Hogyan? Ez a másik kérdés, amelyre nem nagyon egyszerű a felelet. Mindenekelőtt itt is fiziológiai és statisztikai alapvetés szükséges. A modern nyelvoktatás folyamán szinte axiómának tekinthető a nyelvmestereknek az a megállapítása, hogy élő szótest a tudatba csak élö mondatból rögzödhetik bele. Azok a nyelvtanárok, akik ezt a nagy igazságot fölfedezték, hangsúlyozták és minden nyelvtanulás alapjává tették, a nyelvtanulás természetes folyamából indultak ki. A gyermek valóban úgy sajátítja el környezetétől a nyelvét. Ezt a módszert — mondják ők — be kell vinnünk az iskolába is. Éppen ezért minden nyelvtanulás az élő mondatból indul-