Katolikus gimnázium, Miskolc, 1932

17 -cséjiik napja abban a pillanatban fölkél, mikor tanárjából jótékony sugalmazó erők áradnak feléje, de azonnal lenyugszik, ha a lelki életébe jótékonyan belé nem kapcsolódó tanár a maga bírói területére lép, kérlelhetetlen szigorúsággal számon kér, vagy lustaság miatt kezd feddő-akcióba ott, ahol csak szerencsétlen idegállapotról beszélhetne. A tanuló egyéniségének megismerésére törekedtünk akkor is, mikor beiratkozás alkalmával rövid jellemzést kértünk minden szülőtől a beiratkozó növendékről. Ez a jellemzés sokra megtanít. Mindenekelőtt arra, hogyan látja a szülő a maga gyermekét: van-e jó szeme, megfigyelő képessége, bizonyos mértékű tárgyilagossága, gondossága, bizonyos ösztönszerű, vagy tudatos nevelő készsége. A jellemrajzokban inkább a fiaik aprólékos erényeire, mintsem gyarlóságaira volnánk kíváncsiak, mert jól tudjuk, hogy a „leggyihosabb" fiatal is jó szóval megfékezhető, ha érzi, hogy elöljárója és nevelője tudomásul veszi, sőt elkönyveli azokat az aprólékos jócselekedeteket, melyek jóformán minden gyerek életében előfordulnak. A jellemlapoknak tehát elsősorban nem az a céljuk, hogy pontos képet kapjunk a gyermekről a szülő tollából. Aki erre képes, ritka madár. Inkább az a célunk, hogy megismerjük belőle a szülőt, a házat, a környezetet, szóval azokat a ható tényezőket, melyek a gyerek bölcsőjét ringatták s amelyek áldó melegében vagy bántó hűvösében nevelkedett. Egyébiránt a jellemlapok csak az igazgató kezébe kerülnek, még pedig azért, hogy mentől őszintébbek lehessenek s hogy aiz igazgató mentől mélyebben beiéi áthasson a tanuló egyéniségébe és alkalomadtán az illetékes tanár számára a jellemlap alapán adhasson megfelelő útbaigazításokat. Jól tudjuk, hogy a jellemlap tele lehet szülői elfogultsággal. De miért vessük szemére a szülőnek, hogy a természet rendje szerint elfogult a gyermekével szemben, mikor ugyancsak a természet rendje szerint nem lehet tévedhetetlen az a tanár, akinek nagy tömegekkel kell foglalkoznia? Ilyen meggondolások vezették a testületet akkor is, mikor különösen a nyelvi tanítás sokat felpanaszoltt ú. n. eredménytelenségének okait vizsgálta s őket kideríteni iparkodott. Több konferenciát tartott a modern nyelvi oktatás módjairól az iskola tanáraival, egyet, iskolaközit, Jámbor György dr. főigazgató úr elnöklete alatt. A hozzászólásokból és megfontolásokból kiderült, hogy a nyelvi oktatás kisebb eredményének fő oka abban van, hogy az új tanterv, mikor könnyíteni ahart, sokkal nagyobb feladatok megoldását tűzte ki a nyelvoktatás számára, mint a régi. A régi tanterv nem arra vetette