Katolikus gimnázium, Miskolc, 1930

32 széjjeltépni a magaszőtte egységes szövedéket minduntalan azok kedvéért, akik több-kevesebb szerencsével és kitartással együtt szövögetnek vele. Nincs nehezebb mesterség, mint ilyetén folytonos csipkedés, beléakadás mellett egységesnek, épnek és egésznek megtartani az alapszövetet. Minden óra épülő szépség, melynek legfőbb nehézsége éppen az, hogy ihlet és meggondolás egyformán nagy szerepet játszanak benne. Ihlet hajtja az invenciót és mindenkihez lehajló fantáziát friss leleményre, meggondolás fogja a szerkezetszerűség elemeit, hogy a fantázia nyaklótalanul ne szálljon a föllegekbe és így ne veszélyeztesse a szerkezet egyensúlyát; meggondolás és türelem hajtja a közbeszólók új kezdeményezésekre csábító szálait vissza a szövetegységbe, amelyből folyton kikívánkoznának. Valóban, az óra igazán épülő szépség s a jó óra valóban nagy és elementáris művészekedés terméke; éppen olyan szerkesztő, éppen olyan leleményes, éppen olyan koercitív művészkedést kíván, mint akármelyik műremek. Mivel pedig minden jó óra igazán épülő szépség, tehát folyamat, azért nagy szükség van rá, hogy ennek a folyamatnak statikus elemei folyton szemelőtt legyenek. Érezzük homályosan ezt az igazságot is, mikor mindennemű rendszer minden didaktikájában a részek jó és helyes kapcsolatát sürgetjük. De lássuk meg világosan, hogy az épülő szépségnek a statikus elemei, melyek rendet és közérthetőséget, valamint közös érdeklődést biztosítanak, főbenjáró fontosságúak: az épülő szépség e statikus elemek kidomborítása és szemléltetése nélkül mindig azzal a veszedelemmel fenyeget, hogy szintézis helyett szétfolyik, nyilt gondolatrendszerré válik. Nyilt gondolatrendszer pedig csak ott kelthet föl megfelelő tetszésérzelmeket, azaz esztétikai együttérzést, ahol elegendő ismerettömeg, elegendő lelemény, elegendő pallérozottság és koncentrálókészség áll már rendelkezésre. Ismeretbőség, lelemény, pallérozottság és lényeglátás képessé teszik az embert arra, hogy nyilt gondolatsoroknak is maga teremtsen középpontokat s a középpontok körül egyensúlyozódásokat. De nyilvánvaló, hogy a tanításnak azon a fokán, amely ismerni és gondolkodni kezdő tömegekkel operál, szó sem lehet ilyen, még az érett embereknél is ritkaság számába menő munkáról. Ennélfogva zárt gondolatrendszer lehet csak minden olyan órának tárgya, mely esztétikai érzelmek fölkeltésével akar mélyére hatni a tanulók lelkiségének. Szemléletes, zárt gondolatrendszer, vagyis az épülő szépségnek statikus elemei biztosítják hát az óra esztétikai egységét, vagyis azt a hangulatot, amely a tömeglélek legmélyére nyúl és az akarások és figyelem mélyeit mozgatja meg. Azt gondolom pedig, hogy ezt a célt egyelőre legkönnyebben vázlattal és sematikus rajzokkal érjük el. A vázlat, ha logikai tartalmát veszem, jól felépített, zárt gondolatrendszer. Nyíltsága logikailag csak annyiban van, hogy egy-egy ajtó-