Katolikus gimnázium, Miskolc, 1930

23 és mindent lebegőnek láttató pillanataiban a deliberációnak, azaz a fontolgatásnak ingó serpenyőjébe a teremtő erejű bizakodás öröme vetődik bele a legnagyobb súllyal. Ez más szóval annyit jelent, hogy az esztétikum kategóriája az ember tudatvilága számára nem ráadás, hanem őserejű élettani funkció, alapvető témy és hát az ő törvényei szerint kell eljárnunk, ha föl akarjuk verni a tudat mélyeit, ha a legökonomikusabb munka árán akarjuk a teremtés örömét a tudatba varázsolni és ha az akaratok semmi áron nem eladó indítékait akarjuk megmozgatni! Nyilvánvaló, hogy csak most látjuk ennek a kérdésnek nagy pedagógiai fontosságát. A modern iskola ugyanis abban akar különbözni a régitől, hogy a kultúra iránt eleven szomjúságot ébresszen a hallgatóseregben: azt akarja elérni, hogy lelki szükségük legyen a kultúra, amely nélkül nem tudják, de nem is akarják végigélni az életet. Az új iskola tehát nem úgy akar eljárni, mint a régi. A régi megelégedett azzal, hogy több-kevesebb formális készséggel ruházta fel az elmét és arra törekedett, hogy egy csomó loci cummunes álljon a fiúk rendelkezésére minden tárgyból, mert a rétor-típus kitermelése a főcél, aki közéletben, politikában, társadalmi egyesületekben, vallási téren mentől szebben, gördülékenyebben tudjon egy-egy hirtelen témáról szónokolni. Azt hiszem, hogy a közéletnek ez a diagnózisa eleven és találó s nincs nagyobb bőségünk semmiben sem, mint a régi iskolának rétorterméséből, mely naiv hittel megrészegszik a saját szavaitól, a szónoklást nem eszközszerű jónak, hanem életértéknek tekinti és ez a naiv felfogása gátolja őt meg az élet legmélyebb értékeinek bátor, világosfejű és minden konzekvenciákat levonó meglátásától. Az új iskola hatalmas élményeket akar ébreszteni a tanulók lelkében: nyilvánvaló tehát, hogy csak úgy felelhet meg a föladatának, ha megkeresi azt az archimedesi pontot, amelyen keresztül kimozdíthatja helyéből a még legmakacsabbaknak látszó akaratokat is. Nyilvánvaló tehát, hogy az esztétikumnak kategóriája nem lehet ráadás, nem lehet illusztráció, nem lehet csak színezés: az esztétikum kategóriája a nevelés szempontjából egyenlőrangú az intellegibile-jével. A helyes pedagógiai eljárás ennélfogva nem az, hogy előljár az intellegibile, melyet könynyebb megérthetés kedvéért ábrák és rajzolatok kísérnek, hanem az esztétikumnak minden lelménye, mértéke, fogása, technikai vívmánya, melyet az emberiség szinte évezredes teremtő erejű munkával birkózott ki magának a szíve ihlettsége szerint, munkába áll, hogy a splendor veri, a ragyogó igazság, azaz a szépség mozgassa meg tudatvilágunk minden mélységeit. Mert ez az egyetlen módja az élményfakasztásinak, ez a forrása a teremtő és a nehézségeket lebíró örömnek és mert