Katolikus gimnázium, Miskolc, 1929
18 kat az egyoldalú játékszenvedélynek, különösen a labdarúgásnak. Nehogy itt valaki félreértsen bennünket: hívei és barátai vagyunk a sportnak, mert meggyőződésünk az, hogy ötórás iskolai tartózkodás után valóban szüksége van az ifjú testnek arra, hogy kimozogja és „kikészítse" magát, nemcsak azért, mert ez a jóegészség, hanem azért is, mert legkönnyebben az a fiúnk őrizhető meg tisztának, aki testének 'burjánzó, fölös energiáit beléöli a mozgás, a leleményes összeiműködés, a harmonikus célratörés csudálatos szövedékébe, a játékba, az -okos versenybe. Sokkal kevesebb az olyan fiú veszedelme, aki játszik, mint azé, aki gubbaszt. De okkal-móddal legyen itt is minden! Játékok is váltakozzanak a szellemi munkával s a játékok is váltakozzanak másféle játékokkal: semmi értelme nincs, hogy valamit egyoldalú szenvedéllyé engedjünk felnövekedni, mert hiszen minden szenvedély hatása alatt törpébbé, azaz szenvedőbbé válik az akarat.. Itt a nagy tévedés, mikor akaratnak és kitartásnak minősítjük, ami csak passzió, mert valóban, a kitartó akaratnak és az erős passziónak külsőleg egyforma tünetei vannak. Pedig a szenvedély gyöngít, az akarat edz, a szenvedély egyoldalúvá tesz, az akarat teher- és munkabíróvá. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy sportoló fiaink közül, hála Istennek, igen sok már a jó tanuló, a notórius labdarúgósok kompániáiban azonban" alig akad egy-egy. Éppen azért-, mert az ifjúság gyarlóságainak megszüntetése céljaiból is valóban a mélyére akartunk látni a nevelőmunkának, a vallásos nevelést is sokkal feilyebbnek óhajtottuk, mint hogy technikai gyakorlatok összessége legyen. Ezokért felhasználtuk a nagy inspirációkat: Szent Ferenc fiainak, a minoritáknak 200 éves miskolci jubileumát és a Szent Imre évet. Ez az érdemes rend nemcsak alapítója gimnáziumunknak, hanem legszorosabb kapcsolatbai 1- van vele miskolci élettörténetének részint verőfényes, részint borús lapjain is. — Tanártestületünk tehát üdvözölte a nagyérdemű Rendet miskolci jubileumán, igaz örömmel vezette az ifjúságot azon a gyertyás körmeneten, melyet október negyedikén körülbelül 6000 ember részvételével hálaadásképen vezetett a Rend Miskolc város uccáin. A Szent Imre-év megünneplésével még adósok vagyunk, mert az Árpádházi Szent szép szobrát akarjuk hódoló ünnepségünk keretében felállítani az intézet terraszán, s a szobor szeptemberre fog elkészülni. Ez azonban nem annyit jelent, hogy a Szent nagyszerű alakjával ne akartuk volna ifjúságunk lelkét telíteni: óráinkon szóltunk róla, exhortációk és megbeszélések közel akarták vinni az ifjúság lelkéhez a Nagyot, aki hitünk szerint szent, aktív, gyökeres és magyar, semmi szentimentális ellágyulás és irreális körvonaltalanság nem a jellemzői. Szoborban is, szóban is il'yenül akartuk ifjúságunk elé állítani. Gyönyörű élménye volt ifjúságnak és tanárkarnak egyaránt az a lelkigyakorlat, melyet ezidén már hármascsoportban tartottunk meg Koszterszitz, Gacs atyák és Szabó Dániel kollégánk vezetése alatt március 15—18. között. Tavaly is hangsúlyoztuk, hogy az atyák szentgyakorlatozó módszere úttörő az ifjúság pasztorációja terén, mert roppant aktív, roppant éleslátású,
