Katolikus gimnázium, Miskolc, 1929

17 hogy az, aki lelkeket akar formálni, sokkal többet imádkozzék és böjtöljön, mintsem feddjen és igazgasson. Fiaink is, mint a kor általában sokat szen­vednek és tévednek azon kor felfogás miatt, hogy túlságosan technikázásnak és külsőségnek tartják az erényt és nem élik át. az írásnak ázt'ia mélységes megállapítását, hogy a kicsiségekben való hűség és engedelmesség a nyitja az emberi akaratok gyökeres gyógyulásának. A kicsiségekben még a leg­jobbak is sokszor botlottak (leckebevallás, apróbb mulasztások, súgások, a diák köztudat virtusai stb.) s még akkor is nehéz volt még a legjobbakat is meggyőzni egy-egy ilyen apróbb gyai'lóságnak végzetessé válható kö­vetkezményeiről, ha egészen egyéni és egészen egy gyarlóság ellen irányuló következetes kezelésbe vettük őket. A nevelő soha nm érezheti a merő fel­világosításnak elégtelen voltát, mint akkor, ha ilyen irányú pepecselő munkát folytat az egyesek gyarlósága ellen; soha nem érezheti jobban, mennyire nem lehet az ember Isten nélkül igazán jó, mint mikor azt látja, hogy egyetlen hazugságból sem tud senkit még a legnagyobb erőfeszítéssel sem meggyógyítani. Pedig a hazudozás nemcsak a mi ifjúságunknál, ha­nem talán mindenütt kardinális hiba és sokszor úgy tűnik fel, mint ha a társadalmi hazugságok nagy szövedéke valahogyan belészuggerálná a fiainkba azt a szomorú életalapot, hogy nem érdemes őszintének lenni. Es zahlt sich nicht aus. — S ha arra határozzuk el magunkat, hogy kemény igazságszeretettel rendszeres akciót folytatunk az őszinteség érdekében kapunk „őszintéket", akik sportszerűen vállalnak még apróbb kellemetlen­ségeket is, hogy az őszinteség dicsőségében hazugságok árán sütkérezze­nek. — Persze, ez nem annyira feddése akar lenni az ifjúságnak, mint inkább rámutatás arra, hogy milyen nehéz is a hazugságnak az igazsággal és őszinteséggel való meggyógyítása, rámutatás arra, milyen eleven kap­csolatban kell lennünk az Igazság Kútfejével, hogy az Ő lényéből valamit magunkba és másokba is belésugározzunk. Sok bajunk volt a. kötelességmulasztással is, a mai ifjúság egyik leg­gyökeresebb gyarlóságával. Ennek a gyarlóságnak is igen -n^'- - -—ó­gyítása, már csak azért is, mert egy húron pendül a hazudozással: hiszen ahányszor csak kérdőre vonja az aggódó'szülő gyermekét a napi köteles­ségei felől, rendszerint megkapja a választ, hogy hiszen nincs is a fiacská­nak erre a napra kötelessége. Valóban, sok kötelességmulasztásnak abban van a gyökere, hogy kellő előkészítés nélkül túlságos terheket rakunk az apró emberkék nyakába. De túlságos egyoldalúság volna minden köteles­ségmulasztást ebben az indítékban keresni: bizony azt mutatja az élet, hogy ott is van nem egyszer kötelességmulasztás, ahol a teher minimális és ennek az okára is rá kell világítanunk. Nincs nehezebb, mint állandó munkára szoktatni a fiatalságot és semmit sem kérünk annyira a szülőktől, mint azt, hogy erre fiaikat alkalmas módon rászoktassák. Kár volna itt az alkalmas módokról hosszan elmélkedni: arravaló a tanárokkal való állandó érintkezés, hogy ezekkel a módokkal a gyermek egyénisége szerint meg­ismertessék a szülőket. Küzködtünk sokat azzal is, hogy a fiaink túlságosan nekiadják magu­Kir. kath. gimnázium Értesítője

Next

/
Thumbnails
Contents