Katolikus gimnázium, Miskolc, 1928

29 veltség" követelményével nem törődött ez az iskola. És a mai amerikai középiskola is — amint részben kiderülhetett az elmondottakból — sokkal kevesebbet gondol vele, mint az európai, mint a miénk. Alig is van érzékük ezen szempontoknak a honorálására. Sőt ellenkezőleg: az ő szellemükben fogyatékos, primitív az olyan iskola, amely minden tárgyát, egész .anítási anyagát minden növendékétől egyformán megköveteli. Nálunk a középiskola mellett vannak szakiskolák. Őnáluk csak szakiskola van. Mert a college-re, egyetemre előkészítő kurzusok is specializálnak, azok sem közölnek annyiféle ismeretet, mint a mi középiskoláink. A collégé részben kitölti a hiányokat, általánosabbá igyekszik tenni a tanuló ismereteit. A College két első évfolyama a mi középiskoláink két felső osztályának felel meg nagyjában. Ha azonban nem tekintjük a college-ot, csak a középiskolájukat, a high schoolt, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy mindabból, amit mi a szó nemes értelmében vett „műveltséghez" tartozónak érzünk, sok jelentős elemet elejt, nem közöl növendékeivel. A szakképzésben azonban, „az életre nevelésben", az egyéni és környezetbeli különbségekhez való alkalmazkodásban rendkívüli módon fejlett. Sokszerűsége és hajlékonysága már túlságba csap és szinte kaotikus állapotokat teremtett érezhető hátrányokkal. Mert a nagy honfoglalás idején ki ,törődött volna az egységesítéssel? Minden község, vagy közösség olyan iskolát szervezett, amilyenre szüksége volt, amilyet tudott. Később az egyes államok teljesen autonóm módon irányították iskoláik fejlődését, azaz hogy sokáig nem is igen irányították; csak nőttek, alakultak az iskolák maguktól, egyik vidéken így, | másutt másképen. Az egységesítésre irányuló törekvések aránylag teljesen újkeletűek, de hol vannak az egységnek attól a fokától, amelyet például mi szoktunk ,meg! Azonban ezen ponton jó lesz valamit megjegyezni, aminek figyelmen kívül hagyása zavaró lehetne. Amerika volna hát a sokféleség országa az európai országokkal szemben, holott tudjuk, hogy Amerika (a „standardizálás", egyformásítás klasszikus földje, ahol leegyszerűsödnek az életformák, egyformák a házak, ruhák, áruk, autók és minden. Valóban sajátságos, hogy az iskolák nem követik ezt a sablónosságot... Ne feledjük azonban, hogy ez a különbség csak külsőleges. Az iskolaépületek igenis egy mintára készülnek és egységes nagyjából az iskolák szelleme is: ugyanazt az embertípust ontják magukból, gyárszerűen, keletre és nyugatra. A curriculumokban, tananyagban, részlet-követelményekben, tankönyvekben különböznek, mert a régebben kifejlődött eltérések az államok autonómiája (amely az iskolaügyre is kiterjed) konzerválja és mert vidékenkint valóban mások a lakosság szükségletei, amelyekkel számol, amelyekhez simul a , praktikus amerikai praktikus iskolája. Az életrenevelés nagy elvében azonban egységesek mindezek az iskolák, épúgy, mint abban, hogy ingyenes nevelést adnak mindenki fiának és hogy a községek, városok emelik és tartják fenn őket. A részletekben való eltérés túlzásainak csökkentésére a mult század kilencvenes éveiben indult meg a mozgalom. Egymást érik a „nemzeti bizottságok" (Comittee of Ten, 1892, Committee of |Fifteen, 1893. Comm. of Eight, C. of. Seven, stb.). A National Education Association (Nemzeti Pedogógiai Szövetség) bizottságokat küld ki az iskolákat illető reformjavaslatok kidolgozására. Az iskolák is nagy szövetségekbe tömörülnek; ilyen pl. a North Central Association of Colleges and Secondary Schools s ezek megállapítják a feltételeket, amelyek mellett valamely iskolát felvesznek a szövetség kötelékébe (akkreditálnak). Az egyes államok is igyekeznek egységesíteni az Állami Nevelésügyi Bizottság (a State Board of Education) kötelező erővel bíró irányítása szerint. Az eredeti, egykori improvizálásoknak meg van az a jó