Katolikus gimnázium, Miskolc, 1927

82 lönös gondot fordítottunk a földrajzi ismeretek gyakori felújítására s a po­litikai fejlődés, a külfölddel való kapcsolatok és a műveltségi szempontok ki­domborítására,Az osztály legnagyobb része komolyan, szorgalommal tanult. Értelmes, áttekintő tudásukkal és előadási készségükkel kitűntek: Faragó László, Felföldi Tibor, Gulovics Andor, Kelemen János, Magyar János, Nemky Ernő, Szabó Gyula, folyton növekvő szorgalommal tanult Végh László. Mennyiségtan. A középiskolai tananyag átismétlése mellett sok tanulónk olvasta a Középisk. Math. és Fiz. Lapokat. Kiváltak részben math. gon­dolkozásban, részben példák kidolgozásában: Gönczi Sándor, Gulovics Andor, Nemky Ernő, Szabó Gyula; szorgalomban: Bogdány Béla, Felföldi Tibor, Kelemen János, Magyar János, Mosonyi Viktor, Truskovszky Sándor. Fizika. Szép számmal jártak a tanulók fizikai gyakorlatokra. Néhányan még otthon is kísérleteztek. Kiválók voltak megfigyelésben és természettudo­mányos érzékben: Földesi László és Mosonyi Viktor. Szorgalmasak voltak kísérletezésben: Csehil László, Földesi László, Pandula Jenő, Simon Sándor és Végh László. VIII. B.) osztály. Mint a gimnázium öreg diákjai ők voltak hivatva jó példával előljárni. Ha nem tették is mindnyájan, mégis egyik-másik valóban minta lehetett. Koruk az ifjúnak az a kora, mikor, mint a legmagasabb osztály növendéke, sokat tart magáról mindegyik és nagyzolásba esve, könnyen vét a jóízlés ellen. Dicséretükre legyen mondva, hogy egymásnak ilynemű hibáját maguk nyese­gették és nem eredménytelenül. Egészségi állapotuk megfelelő volt. Különböző társadalmi osztályból tevő­dött össze az osztály, hol sem a lakás, sem az élelmezési viszonyok nem egyformák, sokszor hiányosak, de sápadt, vérszegény alig volt közöttük. Saj­nos, korunk betegsége, az idegesség egyiken-másikon erősen meglátszott. Általában nem sokat mulasztottak, a diákbetegség, a fugálás nem fordult elő egész évben. Négyen egyáltalán nem mulasztottak. Mersits István volt csak többször beteg, őt márciusban el is veszítettük. Koporsóját — Putnokon te­mették — az egész osztály kikísérte utolsó útjára. A magyar nyelvet és irodalmat nagy szorgalommal és sokan nagyon szí­vesen tanulták .Nem egy volt olyan, aki a sok és terhes kötelező olvasmányon kivül, magától is foglalkozott és pedig mélyen, komolyan írókkal, irodalmi kérdésekkel. Lelkesedtek a mult nagyjainak örökbecsű alkotásaiért és szere­tettel keresték önmaguk érzéseit a modernekben. Dobos Ödön szívesen tért vissza Kölcseyhez és talált gyöngyöket ennek a nemes, tiszta léleknek buvár­lata közben. Németh Béla és Weltmann Miklós és sokan, ha nem is olyan be-

Next

/
Thumbnails
Contents