Katolikus gimnázium, Miskolc, 1927

83 hatóan, mint az említettek, Adyval foglalkoztak. Süss Béla a modern líriku­sokat Gyóni Gézát, Sik Sándort, Mécs Lászlót szerette meg. Grund József szí­vesen tanulta a drámairodalmat és Madáahnak nagy munkáját kívülről tudta. Németh Béla költője, Süss Béla novellaírója volt az Önképzőkörnek. A latin nyelv és irodalom, nem szokott kedves tárgy lenni. Vele a tanuló­ifjúság csak annyit foglalkozik, amennyit kell. Horatius gyönyörű ódái mégis megragadták őket. A szép, a nemes eszméket hirdető ódáit szívesen ol­vasták és próbálták eredeti vagy nyugatos formában lefordítani. Ez a kísér­let a költői léleknek, Németh Bélának, sikerült legjobban. Az Ars poetica örök szép tani szabályait csodálva .olvasták. A görög nyelvből megtanulták a görög filozofia történetét és pedig a Sokrates előtti korszak kiváló képviselőit, a sofistákat, Sokratest, Platón mun­kásságát. Megismerték a görög dráma fejlődését és fénykorát, a görög szín­házat. A görög-magyar fordításban kivált: Fülöp László, az irodalmat öröm­mel tanulta Minnich Miklós és Weltmann Miklós. A német nyelv tananyaga a német irodalom második virágzásának a kora: Goethe, Schiller, Uhland, Grillparzer, Heine, Lenau. Ezen írók kivá­lóbb müveiből fordítottak szemelvényeket. Többen a nekik tetsző költeménye­ket költői átdolgozásban mutatták be. Öránkint volt beszélgetés a tananyaggal összefüggő és szabadon válasz­tott témák felett. Történelemből hazánk oknyomozó történelmét tanulták meg. Voltak, akik­nek érdeklődése túlterjedt a kötelező lecke tanuláson és történelmi munkák olvasásával gyarapították tudásukat. Az évvégi összefoglalás a politikai fejlődés, a külfölddel való kapcsolat és a műveltségi szempontok figyelembe vételével történt, Nagy gondot fordítottunk a földrajzi ismeretek gyakori felújítására. Folyékony, világos előadásban s az anyag okos, értelmes feldolgozásában kitűntek: Bálás László, Dobos Ödön, Fülöp László, Ilkovits Sándor, Min­nich Miklós, Pajor Elemér, Süss Béla. Mennyiségtan anyaga a kombinatorika és alkalmazása, a gömbhárom­szögtan és alkalmazása, a középiskolai anyag átismétlése. Magántevékenység­ből olvasták a Középiskolai Math. és Fiz. Lapokat. Kiváló volt invencióban, mathematikai gondolkodásban Bálás László, mathematikai gondolkodásban és példák kidolgozásában Dobos Ödön és Zat­loka István, szorgalomban Fülöp László, Halász Pál, Ilkovits Sándor. A gyen­gébb sorból előretörtek Süss Béla és Szatmári László. A fizika anyaga a hőtan, mágnesség és elektromosság. Magán szorgalom­ból is szívesen foglalkoztak a fizikával. Szép számmal jártak fizikai gyakor-

Next

/
Thumbnails
Contents