Katolikus gimnázium, Miskolc, 1927

25 Tóth Miklós VII. B. oszt. tanuló Szép májusi nap volt. A Mindenható letekintett a földre. Paradicsomkertjében szép virágszálra volt szüksége s földi édenkertjében leszakította a legszebbet ... Virághervadás szép tavaszi reggelen ... Azóta bánat dereng leikünkön, azóta csak nézünk egymásra szomorúan, Tégied keresünk szavunkban, imádságunkban. Itt hagytál minket, kedves Micukánk. Nevető arcod, mosolygó szemed az emlékezés szomorú ködén át csak nem tudja elhagyni érted vágyódó, utánad síró lelkünket. Szüleid öröme, reménye, mindene voltál. Atyád fájó szívvel, fájdalomtól elcsukló hangon rebegte: Micukánk nincs többé... S az anya fájdalma ... Ti tudjátok, anyák, akik már sirattatok. E megszentelt fájdalomban benne sír e rövid földi élet minden öröme, minden reménye, minden bánata. Nem csoda. A romlatlan, szülőt szerető, engedelmes gyermek mintaképe voltál. Minden erőddel csak szüleid akaratát kerested, csak az ő örömüket akartad szolgálni. Fizikai erődet meghaladó munkával dolgoztál a magad javán s a kötelességed pontos teljesítésével nem utolsó sorban igyekeztél az ő szeretetüket is kiérdemelni. A szerető anyai szív minden aggodalma ott virrasztott betegágyad fölött, míg a kór ágyba nem döntötte az önfeláldozó anyát is. S ekkor magához szólított az Ür. „Nemcsak magad mentél, elvitted a szülék vidámságát, elvitted a legszebb remények gazdag bimbaját." A kötelességteljesítés mártírja voltál. Szüleid szavai szerint az éjfél is sokszor talált az íróasztalnál könyveid mellett. Osztálytársaid emlegetik, hogy a jobbakat is túlszárnyalva gyakran két-három napra előre elkészítetted feladataidat. A megfeszített fizikai munka az amúgy sem erős szervezetet erősen igénybe vette. Súlyos betegséged minden napján számon kérted az iskolai leckéket s lázas beszédedben az iskolai kötelességeket emlegetted. Tanáraid kivétel nélkül szerettek. Megbecsültek komoly munkádért, szorgalmadért, de elsősorban ártatlan, tiszta lelkedért. Gyermekes kedély, vidámság honolt mindig szívedben s ahol megjelentél, mosolyoddal mindig meghoztad a derűt. Szolgálatra kész voltál s előzékeny, aki áldozatos lélekkel tud lemondani a maga kényelméről mások javára. Osztálytársaid, az egész intézet ifjúsága úgy emleget, mint az igazi bajtárs, az önzetlen jó barát mintaképét. Mélységes bánattal szívükben gyászolnak ma is s elhunytad hírére az egész osztály meggyónt, megáldozott, hogy a Mindenható adjon Neked örök nyugalmat s vegyen föl mennyei birodalma tiszta lelkei közé.