Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

35 Az iskola az a szent hely, mely az emberiség küzdelmes múltjának, megkísértetésekkel teljes jelenének és reménnyel teljes jövendőjének •egységes tudatával ismerteti meg az emberpalántát. Fölveszi a programmjába az Isten természetes kinyilatkoztatását, a világ fejlődését jóformán egészen: a küzdelmes múltból sokat, mert ©nélkül a jelent értékelni és a jövőt igazán remélni nem bírjuk;a jelenből is sokat, mert nélküle nincs reális emberlátás és emberismeret; a jövőből csak annyit, amennyi le lk e t tudott beléönteni oktatása és meleg szeretete révén a. válandó emberkébe. Valóban, így felfogva, az iskola gyökeresen az egyház alkotása, még pedig mélységes, nagy szeretettel ápolt alkotása. A családból meglehetős önző látókörrel kikerült gyermek horizontja idők folyamán végtelenül kitágul: a betű- és számvetés tudománya után belépillant a nyelvnek, ennek a csudálatos mindennapi kenyér-alkotásnak a szövedékébe, megismeri a rajta készült remekeket; belépillant a történettudományokba, a természettudományok ezer titkába, a számtudományok folyton mélyebbé váló misztériumába, melyek babszemek olvasásán kezdődnek és a differenciál- és integrál-számítás szépséges igazságain végződnek. Közben minden munkáját az a tudat kíséri, hogy íme, azon az igazságon, melyet itt kézbe kap, ezer, meg ezer ember dolgozott, küzködött és fáradozott, nem egy hősies önfeláldozással, nem egy éjjeli-nappali munkássággal, szorgalommal és kitartással. Jó és okos iskolában tehát végtelenül ki kell tágulnia a gyermek látókörének. A család egyéni érdekeket lát és egyéni érdekeket szolgál. Az iskola a nemzet és az emberiség univerzális érdekkörével ismerteti meg a beléjárókat. Ezt az univerzális érdekkört meg kell ismernie annak, aki iskolázásra vállalkozik, meg kell, helyesebben meg kellene ismernie becsületesen és mélyen, mert enélkül nincs szociális élet, ha pedig nincs szociális élet, akkor nincsen kenyér sem, amelyért fájdalom, legtöbbször iskolába szokták küldeni a növendékeket. Félreismeri tehárt; mindenki az iskolát, aki azt hiszi, hogy ennek az intézménnyek praktikus, vagyis a gyakorlati életben érvényesíthető ismereteket kell főképpen nyújtania. A „imánek az a sok latin, görög?" stb. sokféle szemrehányás mind abból származik, hogy az emberek legnagyobb része nincs tisztában azzal, micsoda érték esnék ki az emberiség köztudatából, ha nem volna az a hely, mely gondoskodik róla, hogy az emberiség küzdelmes múltjának, kísértésekkel teljes jelenének egységes tudatát állandóan ápolva készítse el a növendékeket a reménységes jövendőre. Körülbelül úgy járnánk, mint az az ember, aki máról holnapra elfelejti, hogy múltja van, s a jelene abból a múltból épült fel, jövője is belőle fog sarjadzani. Mit csinálna az az ember, aki 40 éves korában valaminő vállalathoz fogva elfelejtené azokat a tapasztalatokat, melyeket 40 éves koráig szerzett meg? \