Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

19 kellemetlennel vétjük össze. így esik, hogy az úgynevezett csöndes, jó emberkék, akik meghúzódnak a padban, akik mindenre áment, mondanak, akiknek nincs egyetlen velünk ellentétes szemrebbenésük sem, mint az engedelmesség és példás viselet mintaképei szerepelnek az iskolában és az élet gerinctelen puhányoknak mutatja őket. Be sokszor tapasztalhatjuk ezt a nyomorúságot! így esik meg azonban az is, hogy az orrunk alá sok borsot törők általában B- és C-listánkon szoktak szerepelni, noha „gonoszságaik" hatalmas, bár torz akaraterők csiráit hordozzák magukban. Az életben ezek mint férfias, erős emberek állják a sarat, rácáfolva nem egyszer felületesen alkotott ítéleteinkre. „Egyedül az Isten jó" — mondja Krisztus, a legnagyobb emberismerő. Aki ezt az igazságot önismeret révén mélyen érzi, igazán éli, az ítéletei pontosságára nézve hatalmas korrektívumot találhat benne. így felfogva az élet értelme nem is más, mint pontos, helyes, reális önismeret révén állandóan szemmel tartani az akarat moccanásait. Sok víz elfolyik a Dunán, míg rányitunk az akarat tragikus kettősségére. Még több folyik el, míg ez az átélt tragikus kettősség munkára zsendít bennünket a jó irányában. Még ennél is több idő kell arra, ihogy eredményeket érjünk el, az eredményeknek örülhessünk és az öröm égisze alatt másokat is rákapassunk a magunk legszentebb munkájára: az akarat megnevelésére. Sokan azt hiszik, hogy az akaratmoccanásoknak ez az állandó számbavétele megint csak intellektuális munka. Ha csak ez volna, hamar megúnná az ember az örökös pepecselést. Ugyan kinek volna arra kedve, hogy egész életét egy igen-nagyon összegubancolódott szövedék kibogozásában élje le? Még ha igazán méltó tartalma volna is az életnek, hogy efféle munkában töltsük el, nincs az az emberi türelem, amely össze nem törnék, ha csak a kíváncsiságunkat akarnók vele kielégíteni, azaz puszta észmunkát végeznénk vele. Nem bizony. Az akaratmoccanásokat nem is annyira figyeljük, mint inkább állandóan birkózunk velük. Az a csudálatos tulajdonsága van ugyanis az első birkózásnak, melyet a j ó érdekében diadalmasan folytattunk le, hogy bennünk az örömnek egész új áradása indul meg. Ez az öröm felkavarja egész bensőnket és valami sajátságos intuíció uralkodik el rajtunk: látunk olyasmit, ami iránt eddig vakok voltunk, érzünk emelkedéseket és siratjuk a sülyedéseinket. Lelkünknek eddig ismeretlen erői kerülnek működésbe: és mi érezzük, hogy sokkal mélyebbről jönnek segítségünkre az erők s hogy ezek az erők tehetősebbek, mint a természetes megfigyeléstől nyújtott gyermekded segedelmek. Nemcsak homályosan sejtjük, hogy igenis van igazság, hanem hajt is bennünket valami arra az útra, melynek folyamán egyre jobban érezzük, hogy igazság és jóság szorosan egybeölelkeznek s mi ebben az összeölelkezett