Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

18 vallomásra, ami persze soha nem sikerülhet, mert minden gyermek egyszeri tapasztalás után csalhatatlan indukcióval állapítja meg, hogy nevelőjében, akár szülőjében, akár tanárjában semminő érdeklődés nincs a lélek történéseinek azon finomságaival szemben, amelyek egy szorongatottságban lefolyó beszélgetés során törnek ki minden lélekből. Ha egyszer végig élték, vagy végig látták volna, micsoda világok épülnek, dőlnek, újra épülnek, újra rombadőlnek egy gyermek lelkében a merő tagadástól a töredelmes vallomásig: akkor együtt kiáltanának fel az Egyház nagy szentjével: Tantulus puer, et tantus peccator! Igen: démoni hatalmak és angyali erők küzködnek az akarat centrumában és mikor a démoniak rázzák a válandó ember kalitka-falait, nagy és katasztrofális földindulás zajlik az emberke bensejében s föllépnek a rengések megszokott társjelenségei: a tűz, a füst, a láva, a dübörgés, lapillik röpülnek magasra, pára üli meg a dübörgő vulkánt, láva sistereg a hegyoldalban s ilyenkor az intellektus hatalmai olyanok, mintha gyüszűnyi vízzel akarnánk mindenpusztító tüzveszedelmet eloltani. Ilyenkor, ha mélyen ismerjük az emberlélek démoni nagyhatalmasságait, nem a raison szubtilitásaival pacsmagolunk, hanem félünk és ezért — imádkozunk. Minden reális embernevelésnek számot kell vetnie az akarat démoni és angyali erőivel, vagyis az akarat lényegével. Számot kell vetnie ezenkívül még egy tragikus mozzanattal : azzal t. i., hogy az ilyenformán kettéhasadt akarat mégsem két akarat, ha nemlény egében egy. Így hát az akarat démoni elemei rendszerint nem mindenestül, ahogy Pázmány mondaná, nem béllettül gonoszak; megcsillámlik bennük nem egyszer valamilyen jó is, noha többé-kevésbbé, sokszor borzalmasan eltorzulva. Az akarat angyali elemei sincsenek rendszerint csupa jóságból összeszőve: átfuttatja őket nem egyszer ezer szállal az, ami gonosz s az emberismeret alfája és ómegája az lesz, hogy a jóban is meglássuk azt, ami démoni szövedék, ami gyarlóság, ami nem erény. Mélyen, sokszor megindítóan tragikus jelenség, hogy egy-egy cselekedetben, melyet nagyon jónak vagyunk hajlandók minősíteni, mert néha valaki nagyon a kezünk alá és kedvünk szerint dolgozott, kénytelenek vagyunk meglátni, hogy egyetlen szál sem állja a tüzet: egy komolyabb ráégetés, tüzpróba és a levegőbe gőzöl mindenestül. Viszont vigasztaló jelenség, hogy egyik-másik tettnél, melyet antipatikusruak és így nem jónak minősítünk, a tűzpróbák folyamán megállapíthatjuk, hogy aranyszálak húzódnak benne végig: a többé-kevésbbé eltorzult jóakarat aranyszálai. Mindegyik jelenség főbenjáró óvatosságra késztet bennünket ítéleteinkben. Szomorú igazság, hogy a cselekedetek minősítésével szerfölött gyorsan elkészülünk: az erkölcsi jót a nekünk kellemessel, az erkölcsi rosszat a nekünk