Katolikus gimnázium, Miskolc, 1926

9 határozott nőies jellemvonás. Micsoda ember- és lélekismeret kell hozzá, hogy az előadás konkrét, céltudatos, rövid, velős, mindenben rendet és szerkezetszerüséget mutató módjaival ledöngessük ezt a korán fej- , lett, férfias ellenállást, amelyet különösen magyar falusi fiúknál olyan sokszor csak lustaságnak skatulyázunk el. Van olyan lustaság, amelynek gyökere korán letörött reménységek és bizakodások. Nem is hisszük, hány olyan fiúcska jár közöttünk, aki helytelen és hirtelen elskatulyázások következtében már az elemiből szárnyaszegetten és reményevesztettea kerül közibénk! Van olyan 1 u s ta s á g, különösen érzékeny lelkű és igazságszerető fiúknál tapasztalható, melynek az az alapja, hogy a véle megvertek nem bírják a folyékony és bátor kifejezés titkát, amiért a folyékonyabb beszédűek és ügyesebb kifejezés-készséggel rendelkezők táborában a tömegszuggesztió hatása alatt idő előtt öszeroppannak, mimóza-módra bezáródnak és ülnek a padban, mintha nekik mindenmindegy volna. Olyan lustaság is akad, amely igen értékes faji sajátságokban gyökeredzik: pl. a magyar fajtának az okos pragmatizmusra való szépséges hajlamaiban. Mennyi bölcseség kell hozzá az előadásban, hogy az a leközölt és egyelőre merő elméletnek látszó deklináció, vagy elemzés, vagy más egyéb egy az elméletre kevésbbé hajló fajtának pragmatizmusát megnyerje az elmélet számára, amelyet valahogyan — s ezt a módot ki kell találnunk! — pragmatista módon kell előadnunk! Van olyan lustaság, mely abból származik, hogy a fiúcskának nincsen fogalma az idő okos beosztásáról és a tanulás helyes módjáról, melyet sem szülő, sem az iskola, meg nem ismertettek vele soha. Van olyan lustaság, amely abban gyökeredzik, hogy a növendék nyelvének másra való beidegzettségénél fogva nem bírja tökéletesen kiejteni azokat a mássalhangzókat, azokat a szótag-csoportokat, melyek a latin és a német tanulása közben mindjárt az első órákon valóságos orkán módjára rohanják meg őt és emberfeletti nehézségekkel való megbirkózásra ítélik a beszélő szerveit. Van 1 u s t ji s á g, amely onnan ered, hogy az elemi iskola 10—15 soros maximális leckéi után a középiskola 30—35 soros, sőt ennél is több, sokkal változatosabb, sokkal több előadótól hallott leckéivel rohanjuk meg átmenet nélkül a tanulót, amikor talán el sem tudja becsületesen olvasni azt az anyagot, melyet folyékonyan kell holnapra 3—4—5 könyvből is megtanulnia. És végre akad olyan lustaság is, melynek a munkától és dolgozástól való tervszerű, legtöbbször öröklött hajlamokból magyarázható irtózás a szülő anyja. Ez a fajta van azonban legkevesebb és mégis, szülők és tanítással foglalkozók egyaránt, ennek az egynek nagy kalapja alá fogunk minden lustaságot, növendékeink kimondhatatlan kárára és ítéleteinknek az élét szempotjából való teljes megbízhatatlanságára. És így fejtegethetném tovább a fönnebb fölpanaszolt, vagy meg-