Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

41 ben naiv boldogsága megszűnt, a lélek souverain felsőbbségéből fakadt erők el ugyan nem vesztek, de a testi, a fizikai erők égő zsarátnokaival szemben átmenetileg, különösen a lélek elhatározó győzelmei nyomán fakadt hatalmas öröm első megtapasztalásáig, — háttérbe szorúlnak. Nagy és véres küzdelmek ezek. Fő-fő jellemzőjük a renitenciának, az ellenszegülésnek föltámadása az ifjú egész lelkében. Mi, tanárok, az iskolában csak az ellenszegülést és a belőle folyó rossz következményeket látjuk. A lelki válságokról tudunk ugyan, de a lelki válságok megorvoslásáról csak az ifjúnak teljesen egyéni módon való kezelése reménykedhetik. Ilyenkor van legnagyobb szükségünk a szülök felvilágosításaira, közléseire, teljes bizalmára, mert a sihedert teljes erővel segíteni kell, hogy duzzadozó vágyait a lélek erőinek döntő ütközetében legalább egyszer megverje, a győzelem örömeit megtapasztalja és önbizalommal színültig megtelve menjen az élet útján tovább, hogy tiszta maradhasson az örökkévalóság, a történelmi életet élő emberiség, a gondviselésszerű hivatásokért élő nemzet, az egészség fönntartartásáért élő család és boldogságra hivatott önmaga érdekében. Szomorúan látjuk azokat az ifjakat, akiknek ebben a siheder korban szárnyuk nincsen, akik levertek, akik tanácstalanok, akik erőtelenek, akik nem szembenézők, hanem szemkerülők, akik, — úgy érezzük — tele volnának kérdeznivalókkal, és zsilipek szakadván bizonyára mondanivalókkal is és akkor kell baráttalanúl élniök, amikor szinte nem lehet barát nélkül élnie egyikünknek sem a világon. Boldogok azok, akiknek ilyenkor okos, jó, vallásos szüleik vannak s egyszerű simasággal átsegítik őket lelki vergődéseiken, adván nékik változatos elfoglaltságot, okos testedzést, mélységes lélek-kultúrát. Boldog ilyenkor mindenki, aki katholikusnak született, mert ilyenkor a gyónószékben jóbarátot talál, akinek lelke válságait föltárhatja, mert a megkönnyebűlés lélektani ténye révén lelke alkotó, cselekvő, sőt teremtő erői szabadúlnak föl a kétségeskedő harcok marcangolásaiból, mert visszanyeri kedvét az élet legszebb szabadságharcára és mint győzelmes, de gőgtelen, tehát mint az egész világnak legreálisabb és legideálisabb hőse a győzelem mélységes hálájával átölelheti azt a Győzőt, aki szomorulelkü volt mindhalálig, aki vérehullásaig tusakodott, aki keresztrefeszűlt, de akinek egy csöpp vére is elég ahhoz, hogy belénk égesse a győzelem boldog tudatát, Jézus Krisztust. A kamasz- és sihederkor pedagógiáját, nagy-nagy vívódásait csak legújabb korban méltatja komoly figyelemre a pedagógiai irodalom. Múlhatatlanul szükséges, hogy ezeket az értékes kutatásokat megismerjük és átadjuk a szülőknek, mert ezen kor szerencsés meglábolásával dől el az élet legnehezebb kérdése, mi lesz a fiunkból: ember lesz-e, akinek jelleme csakugyan igaz ember módjára egyre jobban a tökéletes felé tör, vagy olyan lesz-e, mint igen sok ember, rabja hangulatainak, rabja a hiúságának, kártévője magának, családjának, nemzetének és az egész emberiségének. Az is tudnivaló, hogy a felelősség érzete, az ember szabadságharcában