Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

40 tette, hogy egynegyed 8 helyett pont 7 órakor kellett fölkeltenie, hogy rendesen érhessen az iskolába, s ezt okos szeretetnek, szülői gondosságnak tartotta. Volt olyan is, aki valósággal kikötötte negyedórára fiát, katonamódra s ezt okos szigorúságnak vélte. A legtöbben örökös szidással, vagy erkölcsi prédikációkkal vélik a jó irányba terelni fiaikat. És mennyi-mennyi fölvilágosítást kellett adnunk a bot- és pálcabüntetések, a szíjjazások olyan sokaktól ajánlott, de az esetek legtöbbjében egészen céltalan voltáról! Hányszor kellett hangsúlyoznunk, hogy megfélemlítés nélkül valóban nem lehet talán egy gyermeket sem a jó úton tartani, vagy a jó útra terelni; csakhogy a megfélemlítés, vagy helyesebben mondva a tisztes és állandó félelembentartás semmi más, mint a következetes, erős, minden jót-rosszat megfigyelő, kitartó, igazságos akarat, melynek valóban a gyermek háta mögött kell állandóan lennie, mert ettől valóban fél; fél tőle, mert következetes, a gyermek pedig nem az ; mert erős, a gyermek pedig legtöbbször gyönge ; mert mindent megfigyelő, a gyermek pedig csak azt figyeli meg, ami természete szerint érdekli; mert kitartó, a gyermek pedig hangulatok játéka; mert igazságos, a gyermek pedig csak lehet valamikor igazságossá. Mindentől tisztelettel félünk, ami magunkban nincsen meg s ez a tisztelettel párosult félés az a bizonyos vessző, amelynek hosszú időn keresztül senki sem tud ellenállani! így fogván fel e szülök hozzánk való közeledését, azt kell mondanunk, hogy egymást kiegészítjük. Egymás nélkül csák fél-ember vagyunk, akik tévedünk, mégpedig annál többször, mentől kevesebbet érintkezünk egymással, persze idejében. A május-juniusi sziilőjárás valóban könyörgés-jellegű, mindkét félre lealázó és legtöbbször teljesen céltalan válla

!kozás. Különösen egyet ajánlunk még nagy melegséggel a szülők figyelmébe : a kamasz-kor testi-lelki megpróbáltatásait és válságait. Az osztályok gondos megfigyelése alkalmával szinte nap szerint is észrevesszük a nagy pálfordulást: a gyermekkor megszűntét, a sihederség bekőszönését, Aki azelőtt gyermekded egyszerűséggel nézett a szemünkbe, az most bizalmatlanúl és titkolódzva tekint ránk. Aki azelőtt szinte az árulkodás határáig ment el vásottabb társainak bejelentésében, úgy hogy nekünk kellett őt szeretettel leintenünk, az mos! veszedelmesen szolidáris lesz a társaival: abban véli az érettség, a férfiasság lényegét, hogy jóban-rosszbar, akarva akaratlanúl úszik az árral, a szolidaritásnak mindent elborító árjával. Azelőtt a készséges, a szíves engedelmesség volt cselekedeteinek indítója; most, — erdélyi szólás szerint — „bütürmesz"-szé, „bivalyboccsá" kezd kezd átalakúlni, aki örvend annak, ha valamit felrúghat, ha valaminek neki mehet, ha valamit félrelökhet az útból, legyen az fal, vagy szemetesláda, könyv, vagy osztálytárs, vagy parancs, vagy szépséges erkölcsi törvény. A test fejlődik, sercegve, mint a fű tavaszi sok eső után, a gyermekség szépséges, harmonikus s szinte paradicsomi, egyszerű, a szó legszebb értelmé-