Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

33 rodája sokat tudna beszélni, épen a szülőkkel folytatott megbeszélések kapcsán. Örvendetesnek látszó hajlam a közlékenység és félelemtelenség, amellyel fiaink közelednek hozzánk, mert hisz a mai iskolát a régitől épen az az óhajunk választja el, hogy jöjjenek hozzánk a fiaink olyan közel, amilyen közel csak jöhetnek, tisztelettel ugyan, de félelem nélkül. Szemmel látható, hogy a modern iskolának ez a vívmánya tetszik legjobban a fiúknak, különösen a kicsinyeknek, akiknek életében nem egy bájos jelenet ragadta meg épen ebből a szempontból a figyelmünket. Azonban nem örvendetes hajlam a félelemtelenséggel rokon, de már szinte tiszteletlenségnek minősülő hanyagság, egykedvűség, illembeli nyegleség, melyet idősebbekkel, sőt elöljáróikkal szemben is tanúsítanak : az üdvözlendőt látva, bámészkodnak, egyebütt járnak a gondolataik, nem ritkán elfelejtik levenni a sapkájukat s a régi iskola katonás rendjéhez szokott emberek ezt olyan könnyen minősítik határozott rosszakaratnak, vagyis gonosz életelvnek, noha az esetek többségében csak a félelemtelenség egyik fattyúhajtásáról lehet szó. Ilyenkor mégis eszébe jut az embernek, milyen okos is volt minden formalizmus ellenére a régi iskola eljárása, mikor az arany-ábécé tréfás verseit hangosan mondogattatta a gyermekeivel, együtt az egyszereggyel, hogy vérévé váljanak mindenkinek az élet aranyszabályai . . . Ma már kevesen tudják ezeket a verseket, formalizmusnak minősítik őket, pedig a mi időnkben nótástól együtt fújtuk őket és egyenlő értékűnek tartottuk az egyszereggyel. íme, egy pár közülük : Reggel kelj föl, öltözz, mosdjál, Az Istenhez fohászkodjál, Kezet csókolj éd's apádnak, Nemkülönben éd's anyádnak. Most rágondolj a leckére, Egyél, ha van mit reggelére. Elmégy aztán oskolába. Ne irkálj házak falára, Sem kerítés oldalára, Öregeket kikerüljed, Kalaplevéve köszöntsed. Stb. stb. Látnivaló, hogy ezekben a költői szépségekkel kevésbbé ékes versekben formalizmusuk mellett egy csomó gyakorlati életbölcseség is van: a mai pedagógiával szemben, amely az üdvözlés, a köteles tiszteletadás társadalmi értékének elméleti fejtegetése révén akarja az eredményt elérni, nagy időnyereség volt az a deduktív eljárás, amely a társadalom boldog együttélésének alaptörvényeit nem is törvényekként kezelte, hanem olyan iskolai szabályokként, amelyek előtt, mint az egyszeregy előtt, mindenkinek meg kellett hajolnia. Szorosan összefügg ezzel a félelemtelenséggel a hazudozások szemmel látható megcsökkenése is, ami egyike a legörvendetesebb jelenségeknek. •Nagyon helyesen gondolkodik a modern pedagógia ebben a kérdésben, 2