Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

24 gondolatot, utat, módot ajánlanak nekünk, amelyen ez a szép terv valahogy meg volna valósítható . . . A tanulók. Összes létszámuk a 17 osztályban, a magántanulókat is beleértve 888 volt. A tavalyi 16 osztály eggyel, a II. C-vel megszaporodott, eszerint 17 osztályban oktattuk és neveltük a növendékeket. Az osztályok általában zsúfoltak s még így is voltak kiszorulók. Az I. A-ban 63 + 5, az I. B-ben 62+1, az I. C-ben 61+2, a II. A-ban 57 + 2, a II. B-ben 54 + 2, a II. C-ben 52 + 2, a III. A-ban 54 + 3, a III. B-ben 60 +2, a IV. A-ban 59, a IV. B-ben 55 + 1, az V. A-ban 48 + 2, az V. B-ben 46+1, a VI. A-ban 30 + 2, a VI. B-ben 36 + 1, a VII. o.-ban 50 + 1, a VIII. A-ban 35 + 4, a VIII. B-ben 34+1 az idei osztályozottak létszáma. Családi viszonyaik szerint jórészük miskolci benszülött, de sok van közöttük vidéki, gazdák, kisbirtokosok, iparosok fiai. Sok a szegény fiunk nemcsak a falusiak, hanem a városbéliek között is. Sok a bejáró tanúlónk is, akik közeli helyekről vonaton jönnek, s a vonattal mennek vissza, kimondhatatlan kárára a tanúlásnak, nem kis veszedelmére a jó rendnek és fegyelemnek. A bejárók rendszerint korán kelnek, hogy időre beérkezhessenek. Nem egyszer fáradtan, sokszor sápadtan, kimerülten érkeznek az iskolába, ami nem válik sehogysem hasznára a tanúlóinknak. Előfordult a télen az is, hogy a nagy hidegben egyik tanúlónknak a gyaloglás tartama alatt elfagyott a füle, ami valóban siralmas látvány volt. Az is megtörtént, hogy egyik-másik bejáró rossz társaságba keveredett s magáról megfeledkezve iskolakerülővé vált. Sőt megesett az is, hogy különböző intézetek bejáró tanulói csapatba verődve hosszabb időn át folytatták az iskolakerülés mesterségét, kocsmákba vetődtek s hamis orvosi igazolványokkal próbálták igazolni mulasztásaikat. Emiatt 3 tanúlónkat kénytelenek voltunk eltávolítani az intézetből. Sokat tűnődtünk rajta, hogyan lehetne a bejáró tanulókat ellenőrizni, hogyan lehetne őket a könnyelműségektől megóvni. A szülőket is igyekeztünk rábeszélni, hogy állandó kérdésekkel zaklassák a fiaikat a vonaton tanúsított magaviseletük felől: ne hagyjanak nekik nyugtot, míg be nem számolnak vasúti élményeikről, járjanak utána, igazat mondanak-e, s a legelső értesítésünkre keressenek föl bennünket, hogy baj esetén együttesen,, azonnal intézkedhessünk. De újra meg újra figyelmeztetjük a bejáró fiuk kedves szüleit, hogy a maguk tapasztalata szerint is, meg a mienk szerint is veszedelmes dolog a bejárás s azért ha valamilyen módon elkerülhető, kerüljék el. A vonatozás tartama alatt különböző korú, különböző nevelésű, különböző iskolákba járó fiuk felügyelet nélkül nap mint nap hosszú időt töltenek egymás társaságában, legtöbbször egészen tétlenül, sokszor hancúrozva, sokszor talán kártyázva, nem egyszer iddogálva is! A kalauznak nincs rá módja, hogy engedelmességre és jó rendre, fegyelemre szorítsa őket. Különben is nem az a hivatása, hogy gyermektömegeket állandóan ellenőrizzen és engedetlenség esetén megfelelő pedagógiai eszközökkel térítse