Katolikus gimnázium, Miskolc, 1925

13 társadalmát, Hiszen aki egyszer találkozott vele, akinek csak egyszer volt alkalma a tehetségét, szerénységét, lelkinagyságát látni, hallani, megérezni: tisztelője lett. Kilencedikén felravataloztuk intézetünk kápolnájában s tizedikén délelőtt szép lelke üdvéért ít. Péchy Alán dr. tanártársunk által celebrált ünnepies szentmise után az intézet gyászpompába öltözött udvarán elbúcsúztunk tőle. Ott volt városunk minden társadalmi rétegéből mindenki, aki őt szerette, tisztelte. Sokan, nagyon sokan voltak. Ott láttam, hogy Hábor Gyula érdemes életet élt, mert milliókra költötte dús élte kincsét . . . s a milliókból ezren és ezren hálás szívvel tisztelték, szerették. Annyian megsiratták . . . oly sokan hullatták őszinte, meleg könnyeiket kihűlt tetemére, mintha álomországban a jó királyt, mintha a mesék világában a lelki nemesség, a szívgazdagság szellemét temették volna. A gyászszertartás után Dávid László búcsúzott el tőle tanártársai, Országh Nándor tanuló a harmadik osztály nevében, melynek osztályfőnöke volt. Kovács Elemér nyolcadik osztályú tanuló az intézeti ifjúság szeretetét, háláját tolmácsolta a szeretett tanár utolsó földi útja előtt. Domby László leányközépiskolai igazgató, a Miskolci Tanári Kör elnöke tette le koporsójára szép beszéd kíséretében a Tanári Kör meghatott kegyeletét s Bank Sándor, a Lévay József Közművelődési Egyesület igazgatója méltatta az Egyesület kebelében végzett megbecsülhetetlen munkásságát. Küldöttségekkel képviseltették magukat szomorú búcsúzásunk alkalmával a7. összes közép, kereskedelmi és polgári iskolák s mindnyájunk arcán rajta ült annak a tudata, hogy a magyar tanügynek is alig pótolható veszteségét siratjuk. Az intézet udvaráról a pályaudvarra kísértük a koporsót, ahonnan szülőföldjére, Pusztamonostorra szállították. Tizenegyedikén délután Pusztamonostoron, a szülői ház udvaráról kisértük el az akácvirágos kis temetőbe, ahol megbékélt lelke bizonyosan tovább álmodja szép magyar álmait Árpád népének boldogabb jövendőjéről. Sírjánál Harsányi Sándor mondott imádságos, szép Istenhozzádot a kedves halottnak. t A nagy Isten első emberteremtményéről olvastam, hogy Ádám búsan tekintett a neki lakóhelyül alkotott földre, mert nem talált magához hasonlót. Hábor Gyula megértő lelke megbocsájtja nekem, ha most az ő emlékével kapcsolatban idézem ezeket a sorokat. Ember volt . , . s valahogy sokszor búsan tekinthetett végig a földön, mert nagyon keveset találhatott magához hasonlót. Ember volt . . . aki közöttünk járt, aki velünk együtt élt a sárgolyón, de valami kiemelte közülünk . . . sarujára soha a sár rá nem tapadt, még a por is visszahullott róla a földre ...