Katolikus gimnázium, Miskolc, 1914

29 Mint mindenütt, nálunk is változást idézett elő a világháború. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium azonnal megteszi azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek a tanításban, a személyi ügyekben és az épület kérdésében a szükséges tennivalókra vonatkoznak. Nem mulaszt el semmiről felvilágosítást adni, kogy a tanítás akadálytalanul menjen a maga útján és mulasztás ne legyen, mert a tanítást egyik főtényezőnek ismeri el a nemzet életében. A mozgósítás tanári karunkat és a szolgaszemélyzetet egyaránt érintette. Huszonkét tagból álló tanári karunkból azonnal sorba állottak Fogel Sándor dr., Kucharik József, Láng Gyula, Nagy Ferenc, Pózna Lajos és Zipser Sándor katonaiszolgálatra köteles tanárok, Rézler Gyula kivételével, akit betegsége tartott vissza attól, hogy a haza védelmében a többiekkel részt vegyen. A négy iskolaszolga közül hárman vonultak be. Ezzel egyidejűleg a minisztérium kérdést intéz az igazgatósághoz a bevonultak polgári állásának minősége, katonai rangja, ezrede, katonai szolgálatának minősége és ideje, családi állapota, a behívás ideje iránt, hogy a polgári illetményeit miképpen állapíthassa meg. A jelentésre adott válasz a legméltányosabb alakban meg is jött min­denkinek legnagyobb kielégítésére. Az állam költségeinek kímélése szempontjából a minisztérium előrelátólag intézkedik. Tartózkodik minden olyan kiadástól, amely a háború tartama alatt nélkülözhető. Az intézet általányában takarékos­ságra int, a személyi alkalmazással járó kiadásokat teljesen el kell kerülni, a dologi kiadásoknál csak az elkerülhetetleneket szabad fedezni, ilyen pl. az iskola épületén esetleg végzendő javítás. Sőt azt is elren­deli, hogy a múlt tanévi túlkiadást az idei átalányból, illetőleg az itt elérhető megtakarításból kell fedezni. Lassan elkövetkezett az új iskolai év, a tanárok a nagy időkhöz méltóan felfogva a súlyos helyzetet, jönnek össze augusztus 28-án a megnyitó értekezletre készen minden tőlünk telhető áldozatra és mun­kára. A tanárság áthatva a nagy idők fontosságától szolgálatra készen, a minisztérium pedig a takarékosság jegyében és a magyar közokta­tásügy háborítatlan folytatása érdekében mindent igyekezett elkövetni, hogy közös és vállvetett munkával vegyék fel a nagy ügyet és egész teljes munkát végezzenek a nehéz iskolaévben is. Amelyik szakra nincs elég képesített tanár, a rokonszakúak vállalják el, az osztályok létszáma emelkedik, kevesebb osztály alakul meg a tavalyinál, heti óraszám felemelődik, játék délután, rendkívüli tantárgyak elmaradnak. A minisztérium rendelkezései visszhangra találnak

Next

/
Thumbnails
Contents