Katolikus gimnázium, Miskolc, 1913

28 személyekkel való szövetkezés, erkölcstelenségre való csábi­tás, lopás és más ilyen nemű tettek esetén. Az iskolai törvényeket a tanulókkal mindenkor közölték, hogy tudják mihez tartani magukat. Rendesen felolvasták és megmagyarázták, vagy röviden az iskolában alkalmas helyen ki is függesztették, hogy az ifjúságnak mindig szeme előtt legyen s mindjobban megismerje s megtudja, hogyan kell vi­selkednie. Ilyenek voltak az iskolai törvények. Egyformán árad ki belőlük a szeretet és a szigorúság. Mindkettőnek célja az ifjúság életének boldogítása volt, azzal a céllal, hogy a hazá­nak és a vallásnak hű fiakat neveljenek. Az iskola tanárai hivatásuk tudatában folyton arra igyekeztek, hogy jó nevelők és jó tanárok legyenek és a gondjaikra bízott ifjakból jó em­bereket neveljenek. És ez sikerült is. Hosszú, több mint szá­zados működésük fényes bizonyítéka ennek. Szerényen, szű­kösen, de annál nagyobb lelkesedéssel igyekeztek nevelni és tanítani. A társadalomnak sok és hasznos polgárt neveltek. Működésükben a szeretet, a vallásosság és a hazafiság volt a kísérő és ezeknek csíráit bele is oltották tanítványaik lelkébe. Megfeleltek tehát mindennek, amit a tanártól és a ne­velőtől várni kell. Hazánk oktatásügyében élénk részt vettek, önfeláldozó működésüket az ufókor hálája és elismerése mél­tóképen kísérte.

Next

/
Thumbnails
Contents