Katolikus gimnázium, Miskolc, 1909

— 20 — de ebbe „nem otthon vagyunk" jelszóval valahogy belenyugodtam. Késő éjszaka volt már. Csend mindenfelé, már előre átadtam magam valami haj­meresztő álomnak, mikor valami keserves sirdogálás mászkál a fülembe. Felkelek, szétnézek, hát egy hajós asszony bóbiskol és sir és panaszolni kezdi, kérdéseimre a baját. Fia nem tanúi. Mindenből intőt kapott s ki­húzza az intőt s megmutatja. Első dolgom volt megvigasztalni, reményt csöpögtetni beléje, hogy végre valahára el tudjak aludni. S az asszony csak motyogta tovább: „biztos valami rossz társaságba került". Én el­gondoltam, hogy még itt is befészkeli magát az iskola, amelyre ilyenkor igazán keveset gondoltunk mi kiránduló diákok. Reggel négy órakor már indult a hajó. Nyüzsögni kezd a hajón az élet, zakatolnak a gépkerekek. Indulás Orsova felé. Mindnyájan a fedélzeten voltunk s örültünk az időnek, mely megengedte nekünk, hogy még jobban teleszívhassuk magunkat az emlékezet édes perceivel. Hol szerb, hol magyar határba ütközik a hajónk. Első állomás Belgrád. — Szép fekvésű hely. Messze elmarad a mi Pestünk mellett. Régi vára még elég jó állapotban van. Régi magyar világ és török harcok emlékét idézi föl lelkünkben Szendrő vára teljesen ép falaival. Több kis jelentéktelen állomás után tárúl elénk a Jókai „Arany ember"-ében leírt kihalt sziget, a Senki szigete. Hegyek közé érünk. Szép látványt nyújtanak a hegyek néhol festői váromladékkal. Gyönyörű táj bontakozik ki előttünk. A Krassó-szörényi hegyek nyúl­ványa és a szerb hegylánc mintha karonfogná egymást, szűk medret hagyva a Dunának. Nagy várakozással tekintünk utunk elé. Baloldalt megpillantjuk Széchenyi útját, ezt a valóban csodálatos teknikai alkotást s csodálattal adózunk Széchenyi emlékének. A partokról virágzó községek integetnek a hajónak megállásra. A Széchenyi útról májusi kirándulók üdvözölnek lelkes kendőlobogtatással. Egyszerre csak kétszáz méteres sziklafalak közé érünk, melyek ala­posan megszűkítik a Duna medrét. Valamivel lejebb pedig a Sterbechegy, majdnem egészen útját állja a hajónak. A Széchenyi emléktábla itt van elhelyezve. A hajó fedélzete most élénk színt kap : térképekkel felfegyverzett emberek, ünneplő szerb tisztek, békésen megférő magyar és szerb bakák és végűi mi kirándulók lepjük el a fedélzetet. A nagy érdeklődés a Kazán szoros felé fordul. Magas sziklafalak övezik a Duna igen szűk medrét. Néhol barlang­nyílások tátonganak felénk a hegyekről. Már látszanak Traján császár útjának nyomai, melyek a római hatalom nagyságának kőbevésett emlékei s végűi a Traján tábla. Véget éra Kazánszoros. Elénk bukkannak a magyar-román-szerb határhe­gyek. S Orsovánál elváltunk a „Margit" hajótól .Elfelejthetetlen epizódok a cso­daszép út és a mesés ellátás mindig hálára kötelez minket a biztos fedelet nyújtó hajó iránt. A Magyar Király szállóban telepedtünk meg. Robinson crusoei szerény­séggel rendezkedtünk el. Volt pakolás mindenfelé, általános tisztogatás, míg végre kiröppenhettünk város-nézőbe. Első teendőnk volt végig korzózni a Duna parton. Keleti színezetű már itt minden. Nagyon kevert a lakosság is. Magyar hivatalnok emberek, odatelepült szerbek, törökök (többnyire édes­séget árultak), no meg cigányok fölös számban. Természetesen diák szimatunk elöl a cukrászda nem térhetett ki, megkönyítettük azt is jó pár sütemény

Next

/
Thumbnails
Contents