Katolikus gimnázium, Miskolc, 1909

— 16 — volt. A szellemkultusznak ilyen forrásaiból fakad az a későbbi felfogás, mely az istenség fogalmát emberi alakban testesíti meg. A romboló, megrázó természeti tüneményeknek nagyszerűségében felsőbb hatalmak megnyilatkozását látó ember lelkének erős önbizalmát árulja el, mely a környezetében magánál nagyobb urat nem ismer, leborul tehát a Napnak, Holdnak, a villámnak megfejtellen fensége előtt, melyet távolsága miatt nem képes a kezével megfogni. A kézzelfoghatóságnak varázsa indítja a néptömegeket arra, hogy az isteni hatalomról alkotott képzeteiket formába öntse: bálványokat imádjon. A kenyérért és pénzért küzködő nagy tömegek nem érnek rá a gondolkozás fárasztó munkájára, érzékeik vezetik őket az életben, azokkal vezettetik magukat a nagy szellem elképzelésében is. Miután az érzékek, a tapintás, látás megnyugtatólag hatnak, esetleg feltámadó kételyeikben, azért találjuk a népek vallásában az anthropomorfisztikus hitet. Az Isten állatalakban a remegő ember képzete, hisz az állat irgalmatlan, kegyetlen ; az Isten emberalakban a bízó, reménykedő ember nézete, ki megértést és elnézést vár. Ezért borúit le a zsidó nép az aranyborjú előtt, mihelyt Mózes hatalmas egyéniségét elveszítette szem elöl, ezért szépek és kedvesek az életet gyönyörrel élvező görögök istenképei. A kép, a szobor közel hozza az Istent az emberhez, aki megelégedetten merült el Paliasz Athéné szobrának imádatába, hisz szinte látta, hogyan védi pajzsával a házát, a családját, vagyonát, be merte mutatni szerény áldozatát Zeusznak a szobra előtt, melynek keblében az elnéző szív dobbanását szinte hallotta ; a mai népnek fia is rövid szabad idejében hittel, bizalommal gazdagodik meg, mikor ajkával érintheti a szent képet vagy a szobrot, a hideg kő érintése hűti lázas ajkát, a képnek simasága az áldás szelíd simogatását valósággal érezteti testével. A népek vallása érzéki alapjainak nem lelkűknek alacsony rendűsége az oka, hanem hogy a megélhetés gondjai között nem ér rá meghallani a mindenség óceánjáról feléje suttogó szózatokat és megérteni a szívének mélységeiből feltörő hangokat. A mindennapi betevő falatjától függetlenné lett ember az aszkézisnek vagy a jólétnek támogatásával merülhet el énjének vizsgálatába és a mindenség átérzésébe. Szókratész daemonja keblében nyilatkozott meg és lelkiismeretének nyugalmában vagy zavarában tudatta a jónak vagy rossznak diadalát. Mily megilletődötten hódolhattak tanítványai mesterük lelkének kormányzója előtt, a ki a méregpoharat a legnagyobb nyugalommal és békeérzettel itatta meg vele. Plató szellemének vágyaiban megsejti az eszmék diadalát, a szépség és jóság ideáljában megtalálja életének célját. Arisztotelész a természet vizsgálója nem érzéseiben, hanem gondolatainak forrásában mint végtelen gondolatot köszönti lelkének princípiumát: az örök szellemet. A magánynak önmagába mélyedő töprengései közben olvad össze az érzések és gondolatok áradata a próféták lelkében azzá a rajongássá, mely ezreket képes éltetni és tettre készteni, mikor a világrendet fentartó Istent boldogan köszöntik. A kiválasztottak agyában a teremtésnek kiolthatatlan vágya fogan, mikor a lét nagy kérdéseire csak az örök művész alkotásaiból kapják meg a feleletet és örökbecsű művekben örökítik meg elragadtatásuk megdicsőítő perceit. Miután a sok meghívott között kevesen vannak a választottak, akadnak számosan, akik szabadságuktól megmárosodva tagadnak mindent, a mi az embert kiemelné környezetéből. Lehunyják szemüket, elhallgattatják a