Katolikus gimnázium, Miskolc, 1909

t — 13 — Ezt a célt szolgálja a i nelegvérüség, mely élénk oxidációs folyamatával a gyors mozgáshoz m -egkivánt energiát felszabadítja a táplálékokból. A test saját melegével dac ol a hideggel szemben, izzadásával védi a szárító meleg ellen rugékonyságá i. Mek , bundával, lágyan simuló tollazattal, vastag szalonnaréteggel segit m;.,gan olt, hol a természet zordon hatásával nem tudna megbirkózni az iz:iriok hötermö képessége. Sok állatnak tápláléka télire vagy eltűnik, vagy más vidékre vándorol, úgy, hogy csakhamar felkopnék az álla. Ezek is tél idejére mintegy betokozódnak, letargikus álomba merülnek. Együtt jár szabadságának élvezetével a gyötrő éhség, mely folyton hajszolja, űzi más tájakra, újabb meg újabb zsákmány után. Puszták végtelenségén növényevők csordái barangolnak, erdők sűrűjében ragadozó vadállatok leselkednek piros vérre szomjazva, párolgó húsra éhezve. Sárkányok irtó harcaiban kellett elpusztulnia a régi korok szörnyetegeinek, melyek lépte alatt szinte rengett a föld, hogy feloszló hullájukból könnyedebb alakok keletkezhessenek, melyek egyrészt jobban elrejtőzhetnek az őserdők mélyén, másrészt hajlékony testükkel könnyebben törhetnek át a bozót sűrűjén. A kolosszusok óriási arányai után a kecses formák nem az eltörpülésnek, hanem a haladó finomodásnak jele, amelynek érdekében sokkal több szilánktól kel? megtisztítania az anyagot az alkotó művésznek. A szerves fejlődésnek könyörületet nem ismerő tülekedésében a brutális erő ököljogának helyét kezdi elfoglalni az ügyesség, a fortély, az ösztönöknek észbeli tehetségekben való kibontakozása. A létjogosúltságért folyó harc színterét, a természetet, ne nézze azért valaki véletlenül vágóhídnak, hol egy erős állatnak jóvoltáért hekatombái a gyengéknek pusztúlnak el. A kiválogatódás munkáját megkönnyítik az elvénült fajok, melyek megfogyottan, megritkultán, megtörten vonúlnak vissza a magányba, hol a sírig, az utolsó sarjadék sírjáig tengetik szomorú életüket. így vesznek el a bölények, bálnák, fókák, elefántok, melyek kismértékű szaporaságukkal nem tudják ellensúlyozni fajuknak azt a nagymértékű pusztítását, melyet a Földnek legújabb erője, az ember szelleme visz véghez közöttük. A hideghez, hőséghez, vadállatok karmához, éles fogaihoz, cseleihez alkalmazkodni tudtak, de mielőtt az ember egyik fegyverével szemben a természet felruházná őket védelemmel, már újabb, rombolóbb eszközzel támad rájuk az ember. A halálosztásban esztelenül jár el az ember, mert legtöbbször oktalanúl és mértéktelenül áldoz szenvedélyének, nem pedig szükségleteinek. A természet rendjében ismeretlen a tékozlás, ott vannak szükségletek és azoknak kielégítései és a halál csendjéből új életnek zümmögése kél, az egyik lénynek sírjában a másiknak bölcsője ring. Dögevő állatok egész raja gondoskodik a hullák eltakarításáról, de ezt nem valami egészségügyi szempontokból teszik, hanem vagy mert táplálékul szolgál neki vagy ivadékának. A szép, színes temető bogár, a zöldes aranyos színű legyek ellepik a kimúlt állatokat, hogy petéjüket belerakva ivadékukról gondoskodjanak, a kikelő kukacok rögtön maguk körül találják azt, amit a szájuk megkíván. A halálnak célszerű rendeltetése a teremtés rendjében a természetes pusztulást rendeli az egyén végének, erőszakos halál kivételek közé tartozik. És ha elő is fordul, nemes küzdelem előzi meg, mely balul végződhetik a támadóra, szerencsés menekülést hozhat a támadottnak. Ázsia pusztáin megtámadott ménesek rúgásaikkal távol tudják tartani a farkasok csordáját és