Katolikus gimnázium, Miskolc, 1909

— 12 — szárnyai, az emlősök szőrözete mesebeli színeit kapja. Az ember mikor a kátrányból, a hulladékterményből készíti legszebb festékeit, csak a természet útmutatását követte az anyagnak célszerű kihasználásában. Az éhség csillapodásával még nem engedi szabadjára az élőket a napsugár, hanem tovább is gyámsága alatt tartja, mivel a protoplazma nagyon érzékeny és csak a melegnek bölcsőjében őrzi meg mozgékonyságát, ruganyosságát. Veszedelmes ellenségként leselkedik rá úgy a hőség, mint a hideg. Az előbbi megalvasztja, kiszárítja, az utóbbi megdermeszti, kémiai szerkezetét szétrombolja. Két úton menthette életét vagy a megváltozott viszonyokhoz való alkalmazkodás vagy a viszonyoktól való függetlenítése által. Az alsóbbrendű, tökéletlen szervezeteket jellemzi a nagyfokú simúlékonyság, mellyel az adott körülményekhez hozzá szoknak és életben maradnak. A gejzíreknek forró vizében, a hónak hideg levében egyaránt találunk kicsi moszatokat, melyek vígan tenyésznek a két különböző elemben. Sivatagok izzó szikláin és Grönlandnak jeges rögein gondtalanúl élnek a zuzmók, ott a történelmi nevezetességre szert tett mannazúzmó, mely 70° C is elbír, itt a rénzúzmó, a rénszarvasnak legfontosabb tápláléka, a keményre fagyott talajon vegetál. Jóval érzékenyebbek az állatok, melyek lehetőleg menekülnek úgy a hideg, mint a hőség elől. Találtak azért 95° C meleg forrásokban Algírban rovarokat, rákokat, békákat, halakat, a glecserek birodalmában a kicsi glecserbolhák az olvadó hóban vígan ugrándoznak, a fókák, jegesmedvék, bálnák á sarki tengerek jégtáblákkal tarkázott vizében vadásznak. Mindegyik lény protoplazmája összetételére nézve megegyezik és mégis más és más az a határ, melyen túl a hő vagy a hideg halált okoz. A maximum átlépése többnyire veszedelmes, nem úgy a minimális határé, melyen alúl megszűnnek ugyan az életjelenségek, de az anabiozisnak tetszhalálából sokszor van felébredés. A növényeknek faját fenyegeti a hideg, azért védelműl télire szívós, kitartó spórákban és magvakban sűrítik össze tartalmukat, hogy tavasszal új életre kelhessenek. Az alsóbbrendű állatok édes vizekben élő egysejtűek, hidrák, mohaállatok spórákhoz hasonló állapotot öltenek fel t. i. tokkal veszik körül magukat, melynek kemény falán át nem hat ellenséges támadás. Felsőbbrendű állatok erre nem képesek, azért más utakon keresik a boldogúlást. A hidegvérűeknek meg se kottyan, hogy hónapokig dermedt állapotban feküsznek, az első melegebb sugár csiklandozására felelevenednek. A fürge gyíkok, a kígyók, békák borús, hűvös időben álmosan lézengenek, csak verőfényes, szép napokon érzik otthonosan magukat, mert az élethez szükséges meleget nem saját testükben termelik, hanem a Naptól veszik kölcsön. Igaz, hogy ellenszolgáltatásként nem gyötri őket napokon, sőt heteken át az éhség, ha egyszer jóllaktak alaposan. Ez a folytonos függés az időjárás változásaitól a röghöz köti őket, csűszásra-mászásra kárhoztatja, már pedig a teremtésnek célja, hogy a fejlődés által egyre függetlenebb egyedeket hozzon létre, melyek a földön, vízen és levegőben vágtatva, a habokat szelve, szárnyalva játszanak a napsugárral, élvezik önerejüknek fenséges mámorát és szarvasbőgés, fészekrakás, rügyfakadás idején hangokból és illatokból szövődik az a diadalmas hódolat, mely köszönti a létnek örökkévalóságában a teremtő halhatatlanságát.