Katolikus gimnázium, Miskolc, 1909

— 10 — kölcsönösség, a correlatió törvényének megvalósítása ez, melyet a maga teljes fontosságában Cuvier, az őslénytannak mestere fedezett fel. Életrajza szerint egy fogból le tudta írni az egész állatot erre a törvényre támaszkodva. Általánosan ismert tény, hogy főkép a táplálék minősége és megszerzésének módja alakítja a szervezetet. Egy tarajos zápfogból következtetni lehet az állat külső alakjára, könnyed, ruganyos voltára, lábainak párnás talpára, éles karmaira, mert a húsevőnek, a ragadozónak hátrányára volna a patákkal borított ujj, mivel kopogásával elárúlná közeledését és zsákmányát nem tudná megfogni, továbbá belső szervezetében a bélcsatornája jóval rövidebb, mint valamely növényevőé, de ezzel kapcsolatban szellemi fejlettségéről, életmódjáról is elárúl valamit az az egy fog, mivel a ragadozónak ravaszabbnak kell lennie, mint a legelő állatnak, nem élhet csordákban, különben egymás elöl vinnék el a nehezen elejtett prédát. Róla, Cuvierről beszélik, hogy egyszer álmában megjelent előtte a sátán gyermekmesék krampusz alakjában, kecskelábakkal és szarvakkal, rá akart ijeszteni: „No, most megeszlek!" Cuvier csak ránézett és nyugodtan kijelentette: „Nem félek, mert szarvas és csülkös állatok nem lehetnek ragadozók !" és tovább aludt. Érdekesebbnél érdekesebb correlatiós viszonyokat ismerünk ma az életből, melyek jórészt megmagyarázhatatlanok. Ilyen a szem színe és a hallás közötti kapcsolat, melyet kutyáknál és macskáknál tapasztaltak, hogy kék szemmel rendesen süketség vagy nagyothallás jár együtt. A házi állatok színezésében is különös esetek szabályszerűen lépnek föl a fehér foltok elhelyezésében. Ha a lónak homlokán csillag van, akkor egyik lába is fehér, vagy ha fekete bivalynak csillagja van, a farkbojtja is fehér. De a míg ez utóbbi példákban a correlatiónak aligha van fontos élettani feladata, addig a létfentartó szervek kölcsönössége a fejlődés menetében biztosítja az egyensúlyt, a harmóniát, mely feltétlenül szükséges az erők teljes kihasználásához, a munkák helyes elvégzéséhez. A szervezetek szaporodásával növekszik a munka mennyisége és minősége is, ami azt eredményezi, hogy a sejtek egyenkint nem végzik el az összes életfolyamatokat, hanem a sejtállamban, a bonyolúlt szervezetben megosztják maguk között a munkát. A munkamegosztásnak elve az egyenlő értékű sejteket különneműekké teszi, szövetekké csoportosítja, melyek mindegyikének más a rendeltetése. A hámszövet sokféle változatával hol védi az állatot, hol a táplálék felvételére szolgál, majd az érzékszervekben az ingert felvevő készülék alkotásában vesz részt; az izomszövet a mozgásokat végzi és a melegvérű állatok életéhez szükséges hőmennyiség legnagyobb részét termeli összehúzódásával és elernyedésével; az idegszövet nagyfokú ingerlékenységével a külvilág eseményeiről ad számot; a kötőszövet összeköti egyrészt az előbbi szöveteket, vagy mint porc- és csontszövet vázát alkotja az egész szervezetnek. A különböző szövetek szervekké egyesülnek, melyek egy magasabb rendű egységnek: az egyénnek szolgálatában állanak. Az egyénnek szervezete minél bonyolúltabb, annál tökéletesebb, azaz a haladó fejlődéssel együtt jár a fokozatos elkülönülés, differenciáció elve, mely mindig nagyobb értékű egyénnek létrejöttét teszi lehetővé. Ilyenek az állatkoloniák, hol sok esetben az egyes állategyedek megosztják maguk között a feladatukat. A szép medúzák gyarmataiban vannak evő, rabló,