Katolikus gimnázium, Miskolc, 1908

53 tanultuk s én bizony nem ismertem volna meg. Azt igazán nem gondoltam, hogy a kiránduláson még tanulni is lehet. Egy nagyobb fiu: Ha már ily kis kiránduláson is lehet tanulni, mit gondoltok, mennyit lehet tanulni akkor, ha az ember külföldre rándul ki ? A vezető: Te talán voltál ott? Az előbbi: Voltam. A vakációban elmentem egy rokonomhoz Franciaországba. A város, melyben lakik, egyike az ország legnagyobbjainak s midőn késő este odaértem, rokonom már várt reám s nagy örömmel fogadott. Az állomásról hazamentünk s útközben a szép vidékű város környékére kirándulásokat terveztünk. Másnap reggel elindultunk a várost megnézni s megvallom, hogy engem, ki még nem voltam városunkon kívül, nagyon meglepett minden, amit láttam. A szép egyenes utcákon hullámzott le s föl a nép; az utcák két oldalát szebbnél-szebb paloták s gyönyörű üzletek határolták s a járó művek oly sokasága tárult szemeim elé, hogy azt se tudtam, melyiket nézzem. Rokonom innen egy remek parkba vezetett, ahol egy padra leültünk. Az előttünk járó-kelő emberek mind oly idegenek voltak, hogy szinte rájok se mertem nézni. Innen egy képtárba, majd pedig egy szoborkiállításra mentünk s sohasem fogom elfeledni azt a sok szépet, amit ekkor láttam. Egész napi járkálás után este hazatértünk s midőn végig gondo'.tam mindazt, amit ma láttam; önkénytelenül haza gondoltam. Láttam, hogy mennyire különbözik a kényelmes magyar a mindig élénken mozgó, beszélő franciától s midőn összehasonlítottam a két ország műveltségét szomorúan tapasztaltam, hogy mennyivel hátrább vagyunk. Franciaországban ugyanis, amint rokonomtól megtudtam, sokkal több az iskola, mint nálunk, gyakoriabbak a múzeumok, képtárak stb., melyek a műveltséget s a különböző gyárak, melyek a jólétet mozdítják elő. Midőn pedig mindezek eszembe jutottak, magamban elhatároztam, hogy mindezen tapasztalataimat hazám jólétére fogom felhasználni. Körülbelől egy hónapig voltam ott. Azonban bár jól éreztem magam ; az állami intézmények, épületek stb. mind azt juttatták eszembe, hogy idegen vagyok. Föltámadt bennem is az az érzés, mely föllámad minden hazájától távollevő magyarban s ez az érzelem, a honvágy. Nem voltak ott szüleim, kiknek elbeszélhettem volna, mit láttam; nem voltak ott barátaim, kikkel eljátszhattam volna s azért nem hallgattam rokonom marasztaló szavaira, hanem megköszönve a sok jót, amit velem tettek; elbúcsúztam tőlük s haza jöttem. Egy hallgatója: Én is szeretnék egyszer elmenni külföldre! Az előbbi: Higyjétek el, én se bánom meg soha, mert nem csak sok újat, sok szépet láttam, nem csak idegen embereket s intézményeket ismertem meg, hanem az idegen emberekkel való érintkezés folytán bátor fellépést s az érintkezésben könnyedséget nyertem s azonkívül gyakoroltam magam a francia nyelvben is. Egy fiu a csapatból: Valóban nagyon jó a kirándulás, de az benne a veszélyes, hogy el is lehet tévedni. A vezető: Ez esetben az a fő, hoey az ember el ne veszítse a fejét. Egyszer virágot szedvén én is eltévedtem s minthogy szerencsémre lélekjelenlétemet nem vesztettem el, az irányt próbáltam megtalálni. Ez azonban, amily könnyűnek tetszik, ha csak elgonduljuk, épp oly nehéz a valóságban. A fák egymás mellett állottak elzárván minden kilátást s nem tudom, meddig