Katolikus gimnázium, Miskolc, 1907

21 tunk s azt a néhány órát, mi az indulástól elválasztott, sétával töltöttük el. Szicília. Elbúcsúzva nápolyi ismerőseinktől, a tengerpartra mentünk, hajónkat felkeresendők. A hajó a Florio Rubattino olasz hajózási társaság egyik legszebb gőzöse volt s az „Elettrico" nevet viselte, este 8 órakor volt indulandó. Az utolsó órákat legkedvesebb ismerősünk, Vittario Matteucci társaságában töltöttük el, s hajónkra is ő vezetett el, mely az új kikötőben, a Castell deli' Ovo közelében, a nagy móló végénél horgonyzott. Csakhamar kényelembe helyeztük magunkat az óriási hajón s már szinte örültünk a nyugodt éjszakának, mit a hajón tölteni fogunk a végetlen tengeren, midőn az egyik hajótiszt a jegyet vizsgálni jött s rémületünkre ekkor megtudtuk, hogy eltévedtünk; nem a szicíliai hajóra szálltunk, hanem mi a Vittorio Emmanuele I-on vagyunk, mely Amerikába megy s a másikkal egy időben indul. No ! lett erre szaladgálás! Le a kajütökbe, étterembe, onnan vissza a fedélzetre, a podgyászszal kezünkben vissza a mólóra. S most keresd a másik hajót a sok közül s már 3A8 óra. Már fejünket vesztettük, midőn egy hordár jön velünk szembe, a ki azután útbaigazított; nem is kellett messze menni, ott horgonyzott az amerikai mellett. A hajszában kimerülve, rogytunk le egy padra a fedélzeten. Nemsokára hajónk felszedte horgonyát, sípolt ós lassan indult kifelé; elhaladtunk az arzenál, majd a külső kikötőben a világító torony mellett, hajónk irányt vett s szabad vízre érve, teljes gőzt adott. Ebben a pillanatban a mólótól elindul egy hatalmas hajó — az amerikai, utolér és csakhamar el is hagy. Hatalmas alkotmány, kivilágított ablakaival olyan, mint egy úszó tündérpalota. Megy a maga útján, magunkra maradunk. Nézzük még egy darabig a látszólag tőlünk távolodó óriási várost, gyönyörű a nagy félkörben a tenger partján húzódó lámpasor. Balzsamos a levegő, oly andalító a hullámok csobogásának lágy zenéje; mindenütt az a csodás összhang s az a félelmetes síri csend, a hullámoknak az a mély titokzatossága. A fáradalmaktól kimerülve, nyughelyünkre térünk. Utunk az étterem mellett visz el, akaratlanul is bepillantunk. Délszaki növényekkel gazdagon díszített terem, villannyal pazarul világítva; közepén hosszú asztal bársonyszékekkel. Az asztalnál előkelő társaság borozik és szivarozik, az asztalfőn ül egy galambősz ember, Crispi az, a nagy államférfiú, szülőföldjére, Szicíliába megy (azóta már állandóan annak földjében pihen). Pillanatra felvillanyozott a nevezetes egyéniség, azután a fáradtság újra erőt vett rajtunk, nyugodni tértünk. Astewart— utasításunkhoz képest — korán hajnalban felkeltett, fel-