Katolikus gimnázium, Miskolc, 1907

17 nagy, kerek vízmedencét láttunk, a melyben állítólag a tömlőket mosták, de az sem lehetetlen, a mit egyik társunk igen elmésen jegyzett meg, hogy t. i. már akkor tudták, hogyan kell a bort vízzel keresztelni. Diomedes házából kiérve, az ásatási munkálatokat néztük meg. A munkások a romok felől a tuffát és hamut ásókkal és kapákkal óvatosan eltakarítják s minden marék hamut szakértők vizsgálnak át. Éppen jelenlétünkben szabadított meg a hamutól egy gyönyörű, pompeji vörössel égetett ú. n. etruszk vázát a nápolyi múzeum egy régésze (nevét nem tudtam feljegyezni). Gyönyörű 1 m. magas, két füllel ellátott kancsó volt, valószínűleg olajat tartottak benne. S most, mivel innen az amphitheatrumig a város még nem volt feltárva, hepehupás, fűvel benőtt, halmos területen haladtunk az amphitheatrumhoz, hova kis félóra múlva meg is érkeztünk. Nagyobb és szebb mint az aquincumi (Óbuda mellett), de össze sem lehet hasonlítani a pólai vagy veronaival. Természetesen a római Colosseumot meg sem említem, mert az valamennyit felülmúlja nagyságban és szépségben. Egész szerkezete olyan, mint a többié, itt is meg vannak a páholyok, körben futó kőpadsorok, lenn az állatok rekeszei, gladiátorok cellái, hanem minden jel arra mutat, hogy a pompeji amphitheatrum naumachiára (vízi csatamutatványok) berendezve nem volt, bár az nem feltétlenül b'zonyos. Haza kellett mennünk, s azért felkapaszkodva ismét a romokat még fedő tuffadombra, utolsó pillantást vetettünk a körülöttünk elterülő bájos tájképre. Ott délkeletre kanyarog a Sarno, északkeletre emelkedik a Vesuvio, mely a borzasztó csapást előidézte; most is füstölög, mint akkor, de azóta, úgy látszik, megjuhászodott, bár apróbb lávafolyamok most is hömpölyögnek le róla. Ezek esténkint izzó parázsként világítanak. Minden oly szép az áprilisi langymeleg nap sugaraiban, a viruló rétek, zöldelő búzaföldek, a falvak fehérlő házaikkal s mégis, ha elgondolom, hogy mindez néhány rövid óra alatt semmivé lehet s marad utána sírhalom és pusztulás . . . elszorult szívvel, örömmel és bánattal vegyes érzelmekkel hagyom itt e helyet, hogy a legközelebbi vonattal Napoliba visszatérjek Isten veled, Pompeji ! Isten veletek, ti szegény lelkek, kiket az Úr tüzes esővel Sodorna és Gomorrhaként elpusztított. Pompeji szűk utcáin haladva, még a temetőt néztük meg, azután a múzeum melletti kapun át elhagytuk a holt várost. Az állomásra érve, Sorrento felől nemsokára megjött a vonat, mely rövid idő alatt Napoliba visszavitt. Jól esett, hogy a mozgalmas világban vagyunk ismét, szabadban lélekzünk s este halálra fáradtan dőltünk ágyainkra, hogy a nehéz nap fáradalmait egy éjjeli üdítő alvásban kipihenjük s a másnapi vesuvi kirándulásra megerősödjünk. o