Katolikus gimnázium, Miskolc, 1907

iá A Vesuvio. Vesuvi kirándulásunkra szintén a pompeji vonattal indultunk, de Resina állomáson kiszálltunk, mert itt kezdődött fáradtságos utunk a hegyre föl. Mert nem kis dolog lávamezőkön és hamukupacokon törtetni, sokkal fáradságosabb dolog ez, mint bármilyen más hegymászás. Vezetőnk ezen útra is, a hegy jelenleg legalaposabb ismerője, a tudós nápolyi geologus, az egyetem nagyhírű tanára, Signor Matteucci volt, a kit az 1906-iki kitörés idején tanúsított valóban bátor viselkedéséért maga az olasz király a „Vesuv hőse" címmel tisztelt meg. Félve tekintettünk föl az 1246 m. magas hegyre, melynek tetején füstoszlop emelkedett a magasba. Resinából — hol a kiinduló pont volt — a Cook cég által épített kitűnő kocsiút vezet az obszervatóriumig, de ezt mi nem igen használtuk szeszélyes kanyargásai miatt, hanem gyalogútakon indultunk útunkra, mely csakhamar emelkedni kezdett. Néhány szántóföldön keresztülmenve, szőlők közé értünk. Ezek azok a szőlők, melyek az oly híres Lacrima Christit termik meg. A szőlőt magasan, lugasra növelik. Midőn már jó sokáig mentünk szőlők közt fölfelé, egy csínos kis borháznál vezetőnk szíves házigazdává vált, meghívott bennünket egy pohár Lacrima borra. A borház előtt csinos lugas volt, benne a kőpadokon a kőasztalok mellett helyet foglaltunk Miskolczi embernek minek magyarázzam, hogyan megy végbe a pincézés? Szóval ittunk a felséges nedűből, mely azonban minden kitűnősége mellett is — hazánk dicséretére legyen mondva — nem volt jobb a tokajinál, sőt annál gyengébb. Félórai pihenés, helyesebben ivás után folytattuk útunkat. Lassan elmaradnak a szőlők, sivár, köves térségek következnek, a lávamezőkhöz értünk. Majd rögös helyeken törtetünk keresztül, majd sima, óriási lapokon ugrálunk, majd meg olj'an a tájék, mintha temérdek kígyó fonódott volna össze keresztül-kasul, vagy mintha nagy köteleket hánytak volna essze vissza egy rakásba. A láva ugyanis, midőn folyása után hűlni kezdett, vagy a gyorsabb hülés, illetve összehúzódás következében össze-vissza, darabokra töredezett; vagy pedig lassan hűlvén le, fonatok, kötélcsomók vagy lapok alakjában merevedett meg. Előbbi alakját törmeléklávának (Bruch-Lawe), utóbbi alakját lepénylávának nevezik. Lassan azon vettük magunkat észre, hogy köVülünk elmaradt a növényzet, most már fűszálat sem látunk, mindenfelé, a merre tekintünk, kő és fekete kő; egyik részen össze-vissza töredezve, másik részen óriási sima lapok, meg tekergőznek a kőkígyók. Egyik kőről a másikra ugrálunk, közöttük keskenyebb szélesebb repedések, melyekből itt-ott fehéressárga kénes gőzök tódulnak ki. Most már a talaj is melegszik lábunk alatt. De körülöttünk is növekedik a hőség, mely nemsokára fullasztó lesz. Itt kitörésnek kell lenni! kiálltunk fel s csakugyan, midőn ogy nagy sziklát megkerülünk, tüzes lávafolyam