Katolikus gimnázium, Miskolc, 1907

101 kaját hagyta el s a villamos miatt a Múzeum-körútra kellett mennünk s ha a sok „megtelt" kocsi után nem érkezik szerencsénkre egy kettős kocsi, valószínűleg lekésünk a vonatról. Szerencsénkre, így egy fél órával előbb már az állomáson voltunk. Meglepetésünkre, az állomásfőnök értesítést nem kapott, de írásunkat előmutatva, kocsit csatolt, melyben azonban nem tudtuk a fiukat mind elhelyezni, úgy, hogy 10 fiúval Madáchy tanártársam egy másik kupéba szállott. Végre megindult a vonat, hogy a Balatonhoz vigyen. Ami az utunkat a Balatonig illeti, kezembe került ma Prohászka Ottokár püspöknek Székesfehérváron pünkösdkor mondott nagyhatású beszéde, melyet olvasva, eszembe jutott ez útról is a szónok szava: „Elszorult szívvel járom e hazát,' fülembe cseng az angol utazó szava: ország, melynek nincsenek városai." S valóban, mert az egyetlen kisded Székesfehérvárt kivéve, az egész út egyhangú dombsorok s falvak mellett vitt el, le egészen a Balatonig! S a Balatonról hogyan szóljak? E hatalmas víztengerről, melynek láttára lelkes éljenzésbe tört ifjuságunk, Közép Európa legnagyobb taváról, melyet a költők Isten leesett könycseppjének neveznek s melyet bizonyos büszkeséggel magyar tengernek szeretünk nevezni! Mely az ő hatalmas terjedelmével, fenséges nyugalmával, zöld színével, bájos környékével oly lélekemelően, de amellett oly idegnyugtatóan hatott! Bejártuk környékét, végig hajóztunk hullámzó tetején, de az egyetlen kis Keszthelyt kivéve, melynek 8 ezer lakosa van, az egész Balaton mentén csak falvakat s kis fürdőhelyeket s villákat, szőlőhegyeket látni. Ami e vidék csodálatos varázsát illeti, a régi költők, úgy látszik, több lelkülettel, több érzéssel voltak eltelve. Berzsenyi, Kisfaludy, Garay stb. költeményeit ma utói nem érjük. Berzsenyi Dániel igy énekel Keszthelyről: Itt a kék Balaton partja virányain, Hol minden mosolyg, mint az arany világ; Hol a dús búzakalász rengedez a mezőn, S a halmok koszorús oldalán ragyog A százféle gyümölcs s a zamatos gerezd; Itt, a keszthelyi zöld parton emelkedik A csendes Helikon. Jöjjetek ó szelíd Árion szüzei és verjetek itt lakást! Nézzetek, mi kies sorhegy ölelgeti A tér telkét és a vizenyős lapályt; Itt leltek gyönyörű thessali berkeket, Bércforrást, suhogó völgyeket és homályt, Gyakran mulatozik zöld hinarak között Nerens, sáskoszorús nympha leányaival; Gyakran zengeti itt Árion énekét A hold fénye alatt gerjedező vízen. Garay János számos költeménye között ekként emlékezik meg Keszthelyről: Kenesétől Keszthelyig Terjed el a Balaton,