Katolikus gimnázium, Miskolc, 1906

79 Szebbnél-szebb úton haladva, végre elérjük fél 10 órakor a jégbarlangi nyaraló telepet s „hurrá" kiáltásokkal üdvözöljük utunk végpontját. A szállodában kicsit megpihenünk és Vall órakor elindulunk, kényelmes hegyi úton, egy fenyves erdőn át a jégbarlanghoz. A fákról óriási zuzmók minden faja csüng le, melyek közül néhányat magunkkal hoztunk. xh> órai út után 969 méternyi magasságban a barlang bejárata mellett levő szép villához érünk, a honnan félhomályban a hótól fehérlő Magastátrát és Királyhegyet láthattuk. Itt megpihenünk, hogy testünk lehűljön. Miután a vezető, Kovács János, rendelkezésünkre állott, jól begombolkozva a barlangba mentünk. A barlang bejáratánál állandóan hó van s hűvös levegő áramlik ki, mely egyszerre csapja meg arcunkat. A bejárat fölött föltűnt egy tábla, mely a felfedezők emlékére készült: „E barlang felfedezőinek: Rufliny Jenő, Méga Endre és Láng Gusztávnak emlékül a város közönsége." Keskeny folyosón lefelé megyünk s a kis terembe érünk, melyet két gúlaalakú jégképződményéről „sírköveknek" és „fatörzsnek" neveztek el. A barlangban síri csend, csak lépteink és a boltozatról lecsepegő víz zavarja meg a csendet. A menyezetről mindenféle alakú kristályképződmények csüngenek alá, melyek káprázatos színekben ragyognak. Nem tudunk betelni e szép látvánnyal. Majd a „nagyterembe- érünk, melynek sima padlózatán kedvünkre csúszkálhattunk. Itt 'átjuk az „oltárt." Ekkor vezetőnk a barlag keletkezését mondta el, mely a következő: „A barlang nyílása a hegynek éjszakra néző oldalán van s oda napsugár sohasem hatol be. A hegyről beszivárgó víz a barlangban megfagy s képződnek a mindenféle alakú jégalakzatok, amelyek idők multán elpárolonak s helyettük újak jelennek meg. A jég azonban folyton szaporodik, bár egy része elpárolog, s ha csak mesterséges úton meg nem akadályozzák a jég terjedését, valamikor az egész barlangot betölti." Most tovább megyünk, egy folyosón át jobbfelől egy igen magas és széles jégfallal határolva, ezen nagy jégfal képezi a nagy korcsolyaterem alapját. Oldalába tárnát fúrtak s ezen egy kis kápolnába, a „Tél király csillogó palotájába" juthatni. Innen lefelé megyünk az alsó barlangba, melyet „pokolnak" s benne egy alaktalan tömeget „Lucifernek neveztek el. A pokol a benne levő ördöggel, nagyon természetes, hogy egy kis képzelődéssel, leginkább érdekelt bennünket. Majd az „orgonához" a „karácsonyfához" s végül a „Niagara" vízeséshez érkezünk. Vezetőnk a szebb részeket (oltár, karácsonyfa) magnézium fénnyel világította meg. Meglepetve kiáltunk fel, a barlang kijáratánál vagyunk. Még egy utolsó tekintetet vetve a csodás jégvilágra, a barlangból kimentünk. A barlang mindnyájunk várakozását fölülmulta, s még jó sokáig csak a barlang a beszéd tárgya. — A szállodában megebédeltünk s ebéd után versenyeket tartottunk futásból és távolugrásból, de ezen versenyt az eső félbeszakította. Délután 3 órakor visszaindultunk Dobsinára, természetes, hogy most többen ültek a szekérre, sokan sírva kértek helyet a kocsi tulajdonosától. Ez mind hamisságból történt, mert lusták voltak az utat gyalog megtenni, s mikor fenn ültek már a kocsin és ez megindult, jót nevettek a markukba, hogy rá tudtak szedni bennünket, mert egyik a lábát fájtatta, a másiknak cipője volt rossz s így mindegyiknek volt valami kifogása. Az edzettebbek azonban gyaloglással, esővel nem törődve, visszafelé is gyalog tették meg a három órai utat. A stracenai völgy elhagyása után kalauzunk ismét megjelent s tovább vezetett. Útközben ismét elért az eső, mi akkor még jobban siettünk. Mikor a Dobsinától északra emelkedő hegy gerincére értünk, az erős szél úgy tolt előre, hogy talán megállni se tudtunk volna,