Katolikus gimnázium, Miskolc, 1905

22 szabályokat vitattuk meg. Pár év előtt a leckekönyvet is behoztuk, hogy a szülők tudhassák és ellenőrizhessék a napról-napra feladott leckéket. Végül, hogy a három év előtt életbe léptetett új tantervet, állandó tanmenetet és utasításokat tökéletesen megismerjük, elsajátítsuk és tanításunkban az intézet javára értékesítsük, a tanári kar az én indítványomra szakonkint a maga fáradhatatlan buzgóságában felsőbb parancs nélkül a saját, önkéntes elhatározásából egymásután 16 módszeres gyűlésben tárgyalta és megvitatta azokat. És én évenkint átlag 150 órában hospitáltam a tanárok előadásán, figyelemmel kisérve tanító módszerüket. Csak egyet nem sikerült fedezet hiányában kivinnünk, bár sokat fáradoztunk ez ügyben is : intézetünk felépítését és kiegészítését. De már van remény, hogy pár év alatt ez is meg fog történni. Nem tagadom, hogy a fensőbb tanhatóság, a miniszter ós a főigazgatóság, többször jutalmazták elismerésükkel fáradozásomat. Különösen „a vezető és ellenőrző tisztnek kiváló pontossággal és lelkiismeretességgel való teljesítéséért s azon gondos és pontos szolgálatokért, melyekkel a középiskolai tanügy és a vezetésem alatt álló gimnázium érdekének elő mozdítását folytonosan munkálom." Különös elismerését fejezte ki a miniszter a segélyző egyesület megalakítása körül kifejtett buzgó működésemért is. Csak a segélyző-egyesület, mint olyan, nem emlékezett meg rólam 30 éves jubileumom alkalmával. Pedig az az egyetlen érdemem, melyet 30 óv alatt a kötelesség teljesítésén kívül szereztem : hogy a segélyző egyesületet megalapítottam és szabad időmben minden fáradságomat annak szenteltem s annak régi buzgó harcosa voltam. De már Tacitus megírta Agricolájában : „Multos veterum, velut inglorios et ignobiles, oblivio ruet." „Sokat a régiek közül, mint dicsteleneket és névteleneket, a feledés fogja borítani". Hogyan legyen kedve aztán valakinek kötelességen felül dolgozni, ha jutalma a munkatársaktól való elfeledés ? Ezzel beszámolóm végére jutottam. Isten áldása legyen mindazokon, kik az intézet anyagi és szellemi jólétét fentartják és ahhoz hozzájárulnak, továbbá a város közönségén, a szülőkön, a tantestületen s a szeretett ifjakon, kiknek boldogítása és boldogulása volt életcélom; legyen Isten áldása az egész intézeten ! „Legyen e ház a hazaszeretetnek, Tudásnak, hitnek örök temploma! A lelkesülés, igaz magyar szellem Oltára ne hamvadjon el soha! Fészek legyen, sasok, galambok fészke, Melyből minden, mi jó, igaz, derék, Repüljön szerte, fényt és békét hordván Száz meg száz jóra képes nemzedék". Polgár György. »