Katolikus gimnázium, Miskolc, 1905

21 jótét nemcsak annak, aki veszi, hanem annak is, aki adja," mondja Hugó Károly, „akkor a jótevés boldogító élvezetét többre becsülnék minden más élvezetnél." Évenkint 1800—2000 koronával segélyezünk többféle segélyben körülbelül 250 tanulót és ma 25.000 K tőkéje van már a segélyzó' egyesületnek. Legszebb jutalmam e fáradságomért azok a csillogó könyiik, melyeket nem egyszer sajtolt ki a hála a szegény tanulók és szüleik szemeiből s melyeket sokszor melegen szorongatott kezeimen is végig peregni éreztem. Ezeket, mint drága gyöngyöket, gyöngyfüzérbe szedve, őrzöm meg legszebb jutalmul szívemben örökké! Az intézet jó híre csakhamar elterjedt az egész megyében. Az abban uralkodó rend, fegyelem, jó tanítás és jó szellem, valamint a segélyző egyesület megalakulása mindig több és több tanulót vonzott iskolánkba. Az első évben, mikor az intézetet vezetésem alá vettem, csak 131 tanulónk volt, ma 321 van. Az I. osztályban igazgatóságom első évében csak 57 tanuló volt s ma van 115. A harmadik évben már fennállott a párhuzamos első osztály 92 tanulóval s összesen már 180 tanulónk volt. A negyedik évben már a II. osztályt is párhuzamosítani kellett s volt összesen 206 tanulónk. Téli tornacsarnokot is kaptunk ez évben. Az 1891—92. tanévben behoztuk a tanulók korcsolyázását és az intézeti tornaversenyeket. 1893—94-ben megkezdtük a tanulmányi szem­pontból annyira hasznos kirándulásokat vidékre. Először Fiumébe mentünk, s ez alkalommal és aztán a millenniumi kiállítás alkalmával is Budapestre ós a Muhi-pusztára, az 1241-iki szomorú csata színhelyére, kétszer Kassára (egy ízben a Rákóczi-kiállításra) kétszer Kraszna-Horka-Váralljára, a dobsinai jég- és az aggteleki cseppkőbarlanghoz, Abbaziába, Egerbe s az idén Bártfára. 1894—95 tői a játékdélutánokat szerveztük s télen is tornakirán­dulásokat, sétákat rendeztünk. Kirándulási alapot is teremtettünk a szegényebb tanulók segélye­zésére ; a népkonyhában a környéken lakó szegény gimnáziumi tanulók részére egész télen át ingyen ebédet szereztem; az iskolai egészségi szabályokat megállapítottuk ; a tornázásban és az összes elméleti tantár­gyakban jeles tanulók kitüntetésére ezüst és bronz érmeket verettünk és erre a célra érem- és jutalomdij-alapot alkottunk. Már a mult tanévben és az idén is szülői értekezleteket tartottunk, melyek finom aranyszálakkal szövik egy bogba az iskolát és a családot s szorosabbá és eredményesebbé teszik, a kapcsot és érintkezést a tanárok ós a tanulók szülői között. Ezeknek eddig legfőbb eredménye volt a tanulmányi, egészségi és társadalmi szempontból annyira fontos és üdvös egyhuzamban való tanítás behozatala már a jelen tanévben) Szülői értekezleten állapítottuk meg a tanulók napi foglalkozási, vagyis házi rendjét. Az idén a fegyelmi

Next

/
Thumbnails
Contents