Katolikus gimnázium, Miskolc, 1904

4 ságunkra törekedett; mint e jóságos nemtőnk, ki diplomaták agyafúrtságával szemben vitatta a nemzet jogát; mint édes anyánk, ki gyöngéd kezekkel simította el arcunk borulatát, mint . . . nem lehet azt szóba önteni, mi minden volt ő minékünk, csak sajgó szívünk érzi, tudja, hogy sokat — mindent veszített el benne. S a fájdalomnak az érzete mindnyájunkban közös, nincs e hazában magyar szem, melyben könny ne csillogna, a visszaemlékezés drága gyöngye; nincs szív, mely föl ne idézné a királynő képét, nemes tetteit, melyben hazánkat, s általa mindnyájunkat részesített. Nem tudta olyan földnek koronáját viselni, hol vérben szántanak, hol az ajkon az ima is átokká fajul. A szeretet minden bajnak orvosdoktora s az ő résztvevő szíve korán átérezte, hol sajog a gyógykezeletlen seb a nemzet testén. Keresett írt, keresett ezerjófűvet reá s eltakarta Szent István palástjával a sebhelyeket, mig végre behegesztette azt, védhálót fonva a korona fényéből önkormányzati jogainkra. Mielőtt diplomaták értelme csődöt mondott, mit az egyoldalúság megérteni nem akart, azt megsejdíté, átérezte egy asszony könyörülő keble: hogy a Habsburgok hatalmának alapját képezni a mi rendeltetésünk s hogy rabbilincsben hivatásunk romlásává sülyedünk. Majd midőn az osztrák államférfiak csökönyössége abban kereste a politikai sikert, hogy csak minél szorosabbra fogott marokkal mérjék az alkotmányt, nem hiányzott ő sem a trón mellett a tanácsadók sorában s magasztos szívének lángoló lelkesedésével hirdette, hogy a kiegyezés nem lehet áldás, ha már születésekor bizalmatlanság kiséri, hogy az nem lehet piaci vásár, hol az árból bármit is lealkudni szabad. A szabadság, bárcsak egy híja legyen, nyomorék test, mely mások alamizsnájára szorul, míg ha minden szerve ép, jóllétet, haladást honosít meg, S ő behegeszté minden sebünket, melyet bár századok előtt mért a császári katona kardja, rejtett kezekkel elültette a nemzet fájáról letördelt galyakat a véres földbe s az elesett igazságot a király nemes szívébe. Megszerezte a hon jogát egy boldogabb jövőre; elleste szívünktől az eszmét, mely pár évvel hitvessége előtt életünkkel egy volt, melyért elvéreztek legjobbjaink a hosszú harc alatt, míg végre is törhetlen önfeláldozása révén életet lehelt a szabadság géniuszába. Ő buzdított önmegtagadó honszeretetre a nehéz napok alatt; Ő hívott föl munkára akkor, midőn már a haza édes atyja fején felesillámlott Szent Istvánunk ősi koronája; az ő védő szelleme serkent most is, szeretni a királyt, imádni a hazát, imádni és dolgozni érette. S a nép, az ő népe, mint a szeretet jótévő tündérét, legendákba fűzi emlékét.