Katolikus gimnázium, Miskolc, 1900

S már esküvőjekor kéri meg felséges férjét, hogy engedje szabadon a börtönben sínylődő magyar foglyokat. S ime megnyílnak a börtönök ajtai (586 magyar szabadsághős nyeri vissza szabadságát) s újra visszajöhetnek az édes anyaföldre többen azok közül, kik hazátlanul bolyongtak a nagyvilágban. Az esküvő után 4 év múlik el. S Erzsébet királynét kérésére császári férje, szép hazánkba, Magyarországba viszi. 1857. év tavaszán elmennek az ország szivébe, az ország fővárosába Budapestre s ott óriási lelkesedéssel fogadják az ifjú szép •császárnét. Budapestről a nagy magyar alföldre mennek. S Erzsébet királyné megismeri, megszereti a mi romlatlan népünket büszke szomorúságában. Megszereti a magyar nép egyenes jellemét. S rokonszenve, érdeklődése, szeretete a magyarok iránt egyre fokozódik. S midőn a debreczeni asszonyok a szép császárnét arany pártával lepik meg, •e figyelmet Erzsébet királyné királyi módon viszonozza. Óhajára, egyenes kivánságára ismét több száz, börtönbe zárt magyar nyerte vissza szabadságát. A merre járt, kelt, a szeretet virágai nyíltak és nyomaiban áldás fakadt. Annyira megszerette a mi hazánkat, a mi népünket, a mi szép anyanyelvünket, hogy nagy szorgalommal látott hozzá a magyar nyelv tanulásához s ezentúl főgon•dolata, mely éjjelét, nappalát igénybe vette, az volt, miként békítse ki a magyart királyával. Hozzá látott a magyar történelem buzgó tanulásához is. Szabadságharczunk lekötötte teljes érdeklődését. Elkérte Horváth Mihály „Magyarország függetlenségi harczának története" czimü művét s elolvasta. És csodálta és magasztalta a mi hőseinket. S a mikor a világosi fegyverletételre s a 13 honvédtábornok aradi kivégzésére, az aradi vértanukra került a sor, sírt. Értünk sírt, ekkor lett ő már igazán a mi édes anyánk. így lett a bajor herczegleányból, osztrák császárnéból a legmagyarabb királyné. Ő is, császári férje is már ekkor meg nem történtté szerették volna tenni .az 1848/49-iki eseményeket. Meggyőződtek arról, hogy a magyar nép küzdelme jogos volt, hogy a magyar csak megtámadott jogai védelmére szállt síkra. Megismerkedett a magyar irodalommal is. Olvasgatta a mi íróinkat, a mi költőinket s igen megszerette a magyar irókat, a magyar költőket. Különösen Eötvös József báró műveit olvasta elragadtatással, különösen verseivel nem tudott betelni s gyakran mondogatta, milyen kár, hogy báró Eötvös József aránylag oly kevés költeményt irt. De még jobban szeretett meg minket a fejedelemasszony. Midőn a porosz hadsereg 1866-ban Königrátznél Ferencz József hadseregét megsemmisítette, az uralkodó családnak menekülnie kellett. S Erzsébet királyné kényes helyzetébenhozzánk amagyarok földére menekült. Bizott bennünk. Ismerte már a lovagias magyar nemzetet, mely „vitám et sanguinem" et „moriamur pro rege nostro Maria Theresia" felkiáltással, mint egy ember állt Mária Therézia mellé. Értette, beszélte már nyelvünket. Édes hazai nyelvünkön beszélt császári férje igazszivű tanácsadóival Deák Ferenczczel, Andrássy Gyula gróffal, stb. s még jobban értette meg a magyart. Ezután ő lett ő a gyenge nő, ő lett a magyar állam épületének legerősebb támasza, legerősebb oszlopa. Annyi bizonyos, hogy a kiegyezés, mely új felvirágzásunknak vetette meg alapját, 1867-ben még létre nem jön, ha Deák Ferencz bölcsességéhez, fenséges királyunk jóságához Erzsébet királyné rajongó szeretete a magyar nemzet iránt hozzá nem járul, mert hatalmasak voltak még ekkor ellenségeink, de Erzsébet királynénk szeretete győzött s létre jött a kiegyezés. A nemzet kibékült felséges királyával. 1867. junius 8-án dicsőségesen uralkodó királyunkat magyar királylyá s felséges nejét magyar királynévá koronázták. Mint örült a nemzet, midőn Erzsébet királyné fehér selyem magyar ruhájában, fején ragyogó házi koronával megjelent, s lett „igazi királyné," „koronás királyné," a magyaroknak eddig is „tündéri szépségű és angyali jóságú" királynéja." Oh ki tudná leírni az ország akkori örömét, lelkesedését. . . Előtte való este megszólaltak Budapest és az egész ország templomainak összes harangjai s egy órán át zúgtak, búgtak. Az emberek áhítattal vették le kalapjaikat és imádkoztak. Imádkoztak, hálát adtak a jó Istennek, hogy ismét szabad, ismét független lett hazánk.