Katolikus gimnázium, Miskolc, 1899

4 Nyugovóra szállt a nemes le'lek, mint a leáldozó nap, de dicső emléke állandóan kisérni fog minden nemzedéket-, mint bolygónkat a szelid hold, mely örökös társává szegődött. Gyászba borúit az egész nemzet, sírt, zokogott mindenki, még a magyar alföldi síkság pásztora is szomorúan megsiratta tilinkóján elvesztett nagyasszonyát, királynéját. Most ott nyugszik híílt teteme ólmos koporsóban a bécsi kapuczinusok kriptájában egy darabka földön s ez a darabka föld 1898. szept. 17. óta Magyarország szívéhez tartozik, a magyar nemzet kegyelete szeretettel fogja azt ápolni az idők végtelenségéig. S mi itt állunk sápadtan, dideregve s emlékét könnyekkel öntözzük, csókokkal csókoljuk, forrón átöleljük és soha el nem eresztjük. Van-e könnyed, én nemzetem, van-e könnyed, óh magyar ifjúság, de mély, mint a tenger és tiszta, mint a pataknak habzó gyöngye? S ha van, jer, ontsd ki arra a hideg koporsóra. Vannak-e virágaid, de színben és illatban pompázok? Hozzátok el mind-mind és szórjátok a mi fájdalmas Asszonyunk, Erzsébet magyar királynénk koporsójára. Az egész világ szíve ama gyászos sírbolt felé fordult, az egész világnak, de legkivált minden magyarnak szívéből és ajkáról imádság szállott fel a királyok királyának trónja elé, hogy adjon erőt, enyhiiletet a nemzet koronás fejének, edes atyjának, a ki mindenét elvesztette, csak Istenbe vetett bizodalma és hű ' // népének szeretete, részvéte maradt meg, melyért 0 az ő szeretett népéhez intézett kiáltványában oly meghatóan mondott hálás köszönetet. Erzsébet! elröppent sugára nemzeti dicsőségünknek 1 Mennyi fájó, édes emlék kezd el zsibongani egyszerre szíveinkben múltban felemelkedő fényalakod körül. A te neved beleolvadt immár a szellő suttogásába, mely panaszosan illan át hegyeinken és pusztáinkon, dallá változott az édes anyák ajakán, a mint gügyögő gyermekeik felé hajolva mesélik nekik tetteidet. Nyissuk fel nemes életednek szép könyvét, hogy tanuljunk belőle vallásosságot, költői eszményiséget, szívjóságot, hazaszeretetet, hitet e nemzet rendeltetésében, melynek ő őrző angyala volt s kit a nemzeti érzés poétikus aranyszálakkal odaszőtt minden mozzanathoz, a mely Magyarország fejlődését és boldogságát jelzi; tanuljunk tőle törhetíen ragaszkodást ahhoz a szent koronához, mely az ő fején világolt egykoron. Igazán a trónra való volt, megvalósítván a költő szavait: Hogy a ki fényben milliók felett van, Legyen dicsőbb erényben, hatalomban.