Katolikus gimnázium, Miskolc, 1898

76 „Az 1848-ki új magyar alkotmány szentesítésének 51-ik évfordulati napját ünnepeljük ma. Ez alkalomból szép dolgokról kívánok hozzátok szólani, kedves tanuló ifjak, a mi szép hazánkról, az ötven esztendő előtti nagy időkről és a mi jó királyunkról. Tudjátok-e, kedves ifjak, mi a haza? és miféle érzéssel legyünk a haza iránt V Megmondom röviden. Á haza az a föld, melyen születtünk, s melyen már apáink is éltek, dolgoztak, fáradoztak. A haza az a föld, mely nekünk táplálékot, hajlékot, oltalmat, védelmet ad. A haza az a föld reánk, magyarokra nézve, melyről egy hires költő azt irta: Ez a föld, melyen annyiszor Apáink vére folyt, Ez, melyhez annyi szent nevet Egy ezredév csatolt. De nemcsak a föld képezi a hazát. Hozzá tartoznak mindazok az intézmények. törvények, szokások, erkölcsök, a melyek alatt a polgárok élnek. Hozzá tartozik a mi szép magyar nyelvünk is, hozzá a mi szent vallásunk is, melyben őseink éltek és Istent imádták, melyben ti is születtetek. Mindezek együttvéve alkotják a hazát, melyhez minden jóravaló magyar embernek szíve egész szeretetével ragaszkodnia kell, s melyet, ha a szükség úgy hozná magával, még vére, ontásával is meg kell védenie. A haza szeretete tehát kötelesség, de erény is. Épen így azonban vétek és pedig nagy vétek a hazát nem szeretni, s a legiszonyúbb vétek ellene cselekedni vagy épen elárulni azt. Mint mondottam, ebben a hazában éltek már apáitok, éltek őseitek is. Sőt talán ugyanabban a helységben, a hol ti is születtetek, vagy ha nem is ott, hát a szép Magyarország más valamely vidékén. Több, mint ezer esztendeje annak, hogy ezt az országot mi magyarok bírjuk és békés egyetértésben éltünk és élünk benne azokkal, kiknek őseik egykor itt éltek, de kiktől azt a magyarok elhódították. Ennek a mi szép hazánknak ezer éves történetében sok örvendetes, de sok szomorú napja is volt. ±Ln most csak egy dologról akarok szólani, arról t. i., hogy hazánk népének legnagyobb része sok, sok száz éven keresztül sanyarú életet élt. Jobbágyok voltak, azaz szolgák. Szolgái a földesuraknak. Az a föld. melyet arczuk verítékével megmunkáltak, nem volt az övék; az a kisded hajlék, melyben születtek, felnőttek és meg is haltak, csak kölcsönbe volt nekik adva, s vajmi sokszor megtörtént, hogy a gonoszabb földesurak kiűzték . őket onnan. Nehéz volt a sorsuk, mert igen gyakran igazságtalanul ítélték el őket a földesurak, a kik még törvényt is ültek a szegény jobbágyon. Gyakran kínos és fárasztó inunkájok gyümölcse sem volt az övék, s ők abból csak annyit kaptak, hogy éhen nem vesztek. És, a mikor ellenség tört a mi hazánkra, főképen a pogány törökök, száz és százezer magyar polgárt fűztek rablánczra és hurczoltak el magukkal keserves fogságba. Sok előkelő magyar úr gondolkozott a jobbágyok e szomorú állapotán és belátták, hogy ezen segíteni kell. Csakhogy ez nem volt könnyű, mert a népen segíteni annyit tett, hogy ők mondjanak le azokról a jogokról, melyeket gyakoroltak. Több mint száz évvel ezelőtt a mi jószívű királynőnk, Mária Terézia, iparkodott a jobbágyak sorsát megjavítani. Ettől az időtől kezdve azután mindig többen és többen lettek azok, kik a jobbágyokon segíteni akartak. Es épen most öl esztendeje, ez meg is történt, A magyar nemes urak kimondották az országgyűlésen, hogy ezentúl nincs többé jobbágy szép Magyarországon. Kimondották, hogy az a föld és hajlék, melyet apáitok csak használatra bírtak, ezentúl az övék iesz ; kimondották, hogy nemcsak a szegény jobbágy, hanem mindenki egyformán fog ezentúl adót fizetni, s minél gazdagabb